Sziasztok.:)
Nagyon nagyon nagyon sajnálom, de komolyan. Tegnap kaptam meg a részt, és most anyumat megkértem, hogy hadd tegyem fel a részt, és megengedte.:) Remélem, hogy azért még maradtatok itt.:))) Nagyon szeretlek titeket, és nem tudom, hogy mikor lesz új rész.♥
Ha nem műmosoly enne az arcomon nap, mint nap, még azt
mondanám, hogy minden oke! De így… Nagyon sokat segít, hogy Jamesék itt vannak
mellettem, és a lányok is mindig velem vannak. Andyt már 1 hete nem láttam, de
lehet, hogy ez így jó. A bandából senkivel nem beszéltem a Royal Varity óta. Ma
Eleanorral ebédelek, így tőle majd érdeklődöm, hogy mi van a srácokkal, mivel
tényleg hiányoznak.
Leadtam a portán az öltözőm kulcsát, majd felhúztam a
kabátom zipzárját, mert azért november végén elég hűvös van. Ahogy kiléptem az
ajtón pont Eleanor szállt ki Louis autójából. Louisnak mosolyogva odaintette,
aki visszaintett majd elhajtott. El odajött, és szorosan megölelt.
-
Szia, Dan!
-
Szia! Na, hova menjünk?
-
Menjünk be egy Starbucksba. Ott nyugodtan tudunk
beszélni.- bólintottam majd beültünk a kocsimba és a legközelebbi Starbucksba
hajtottunk. Egész úton nem beszéltünk semmit, inkább a rádiót hallgattuk. De
nekem ez is baj volt. Hogy miért? Mivel Hits rádió ment, és ott szívesen
játszanak One Direction-t és persze, hogy az új daluk ment … A Little Things.
Eleanor meglátta rajtam, hogy meghatott ez a dal, mivel már a könnyek az arcomon folytak. Eleanor megsimította a
karomat, majd bíztatóan rámmosolygott. Mikor odaétünk a Starbuckshoz, rendbe
tettem magamat, nehogy látszódjon, hogy sírtam, majd mosolyogva kiszálltam a
kocsiból. Bementünk az ajtón, de amit láttam, attól teljesen ledöbbentem. Az
egyik nagyobb boxban mindenki, de tényleg mindenki ott volt. James, Ella, az
egész Union J, Andy, Josh és a barátnője, Perrie, Caroline és nem utolsó sorban
az egész One Direction. Liam is. Eleanor megszorította a kezemet, és
odavezetett a többiekhez.
-
Na itt is vagyunk!- mosolygott Eleanor, majd
gyors csókot váltott Louisval, és leült mellé. Én zavartan intettem egyet, és
leültem az egyetlen szabad helyre, ami Andy és Josh(Union J-ből) mellett volt.
Mondhatom nagyon jó. Szinte égetett Liam pillantása, miközben leültem és
köszöntem a mellettem ülő két fiúnak. Főleg Josh zavarta, mivel azt tudta, hogy
vele csókolóztam. Még jó, hogy azt nem tudja, hogy Andyvel mi volt. Liammel
összetalálkozott a tekintetünk, de egyikünk sem kapta el a fejét. Csak néztem a
gyönyörű szép barna szemeibe. Az első pillanattól kezdve a szemeibe szerettem
bele, és most, ahogy csak nézem… Ismét beleszerettem. A többiek beszélgettek,
nem is foglalkoztak azzal, hogy mi Liammel nem veszünk részt a beszélgetésben.
-
December 3.- szólalt meg hirtelen, mire mindenki
elhallgatott és ránk nézett.
-
Mi december 3?- kérdeztem, mivel a srácok
egyszer már említették ezt a dátumot, de még mindig fogalmam nincs, hogy mi
lehetett az.
-
New Yorkban leszünk. Perrie és Eleanor is jön.
-
Igen? Az tök jó.- erőltettem egy mosolyt
magamra.
-
És te is jössz.- mondta, amitől teljesen
ledöbbentem.
-
Én? Mégis miért?
-
Ez a dátum. Vagy, ha már nem érdekel, mert más
szájában keresed a …
-
Liam, most fejezd ezt be!- szólt rá élesen Andy.
-
Ne, Andy! Hagyd! Hadd mondja a szemembe, hogy
mit is gondol rólam!- mondtam Andynek, de még mindig Liam szemébe néztem.
-
Inkább négy szem közt beszéljünk!- azzal
felállt, és intett, hogy menjek én is. Félve Andyre néztem, aki bíztatóan
mosolygott. Felálltam én is, és Liam mellé léptem, majd átültünk egy távolabbi
asztalhoz.
-
Na akkor kezdj bele! Mindent mondj, ami ebben a
néhány hónapban megfogalmazódott a fejedben!- szólaltam meg én először.
-
Tudod mit éltem át, amikor megláttam nálad
Andyt? Vagy, amikor elmondtad, hogy csókolóztál azzal a gyerekkel?
-
Az a gyerek idősebb nálad. És azt te tudod, hogy
mit éreztem én, amikor Leonával láttalak?
-
Benne volt a szerződésben!
-
Nem foghatsz mindent a szerződésre. Valld be,
hogy azért jó volt vele!
-
És te? Te magadtól kavartál Joshsal..senki nem
mondta!
-
De ő ott volt velem az elmúlt hónapokban. Mikor
padlón voltam ott volt velem, ahogy Andy is!
-
Mikor átmentem megnézni, hogy mi van veled,
szembe találtam magam a félmeztelen legjobb barátommal.
-
De akkor is, Liam! Egyszer voltál képes
megnézni, hogy mi van velem. Azelőtt meg csak bejöttél az öltözőmbe,
elszórakoztál, és le is léptél.
-
Basszus Danielle! Talán azért, mert rohadtul
hiányoztál. És tudtam, ha látlak, nem fogom bírni. Tisztában vagy vele, hogy
milyen volt nézni téged múltkor táncolni? Ott tartottam, hogy felmegyek a
színpadra, és ott mindenki előtt elüvöltöm magam, hogy teljes szívből
szeretlek.- ahogy ezt kimondta, arcomra kiült a döbbenet. Szóhoz nem tudtam
jutni.- Mondj már valamit!
-
Még mindig ezt érzed, vagy nem?- kérdeztem,
szinte suttogva.
-
Ha nem érezném, akkor nem szóltam volna a
dátumról.
-
De akkor te is akarod, hogy ismét együtt
legyünk?
-
Én igen. Most te vagy a kérdés.
-
Miért lennék az? Szeptember óta azt várom, hogy
végre mond a dátumot. Liam, 2 éve veled és melletted vagyok. Nem fogok rólad
egy könnyen lemondani.- fogtam meg a kezét.- Egy hülye szerződés miatt nem fog
megváltozni minden. 3 hónap nem épp úgy telt el, mint akartuk, de én ettől
függetlenül csakis téged szeretlek! Nem számít, hogy kivel csókolóztam addig,
amíg nem érzek iránta semmit. Az első pillanattól kezdve beléd szerettem. Soha
nem mondtam le rólad És nem is akartam. Féltékeny voltam Leonára, hogy vele
voltál, amikor tehetted, de nagyon bíztam abban, hogy mikor tudni fogod a
dátumok, akkor is velem akarsz majd lenni, nem pedig mással.
-
Még eszemben sem volt, hogy ne veled legyek!
-
Ennek örülök. Szeretlek.
-
Én is téged. Ha most nem lenne ez az egész
megcsókolnálak, de csak december 3.-án.
-
Úgy vettem, hogy megcsókoltál. Menjünk vissza!-
álltunk fel, majd levakarhatatlan mosollyal az arcunkon mentünk vissza. Beültem
a helyemre, majd bele folytunk mi is Liammel a beszélgetésbe.
-
Minden rendben van?- suttogta a fülembe Andy,
mire mosolyogva bólintottam, mikor megéreztem, hogy a zsebemben rezeg a
telefonom. Gyorsa kivettem és megnéztem az sms-emet.
„Ma este
nálad aludhatok?;)
Liam”
Mosolyogva néztem fel a
telefonomból, és láttam, hogy Liam mosolyog, de véletlenül sem néz rám.
Danielle: „11re gyere át.;)
Liam: „Olyan későn?”
Danielle: „ Még a másik
pasimat el kell küldenem otthonról, szóval…;)”
Liam: „ Oké, de én a másik
csajommal holnap 12kor találkozom. Addigra le
Kell majd
lépnem.;)”
Danielle: „Megoldjuk.;)”
-
Ti most komolyan egymással sms-eztek?- mutatott
ránk Louis. Tényleg egy kicsit feltűnő volt, hogy mindaketten nyomkodtuk a
telefonunkat, persze felváltva
-
Ömm… Ki kell mennem a mosdóba.- álltam fel a
helyemről, majd ki is másztam.
-
Liam, neked nem kell véletlenül?- kérdezte Zayn
nevetve, mire Perrie mellkason vágta. Hát igen. Ők így fejezik ki , hogy
szeretik egymást. Mosolyogva indultam el a mosdóba. Épp kezet mostam, mikor
megint rezgett a telefonom.
Liam: „Siess, már most hiányzol.<3
Na jó ez kicsit nyálas volt. :D”
Danielle: „Visszatértél. <3 Szeretlek.<3”
Liam: „Én is téged.<3”
Ha lehet, akkor még nagyobb mosollyal mentem vissza az
asztalhoz.
-
Na Danielle, most mesélj te! Mi volt veled az
elmúlt hónapokban?- kérdezte Harry, amikor leültem. És nem mellékesen Caroline
mellett ült.
-
Nagyjából semmi sem. Próbákra jártam, néha
Jamesékkel voltam… Csak a szokásos dolgok.- majd tovább beszélgettünk, majd
olyan 8 körül mindenki hazament.(Caroline és Harry együtt mentek) Mikor
hazaértem elkezdtem készülődni az éjszakára.