*2015. 12. 24.*
Ki más is lehetne ilyen szerencsétlen, mint én, hogy az
utolsó ajándékot Szent este napján akarom megvenni. Szerintem mondanom sem
kell, hogy az egész bevásárlóközpont tele van, még lépni is alig lehet. Hogy
mit is keresek Szent este napján egy plázában? Igazán egyszerű a válasz. A
nővéremnek, Sarahnak semmit nem tudtam még venni. És nem azért mert
elfelejtkeztem róla. Hanem, mert úgy volt, hogy csak két ünnep között fogunk
találkozni, mivel a karácsonyt a vőlegénye szüleinél fogják tölteni. Mégis,
utolsó pillanatban felhívott Sarah, hogy mégis velünk fog ünnepelni. És mivel
még nem vettem neki semmit, így amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam
vásárolni. Alig lehet délelőtt 10 óra, a boltok mégis tele vannak. Ilyen
tömegben pedig lehetetlen normálisan nézelődni, nemhogy venni valamit. De nem
adhatom fel.
Csak holnap megyek haza anyuékhoz, így a Szent estét egyedül
töltöm, amit nagyjából csomagolással fogok tölteni, és majd a háttérben fog
szólni az All I Want For Christmas, hogy a minimális karácsonyi hangulatom
azért meglegyen.
Mikor már a harmadik körömet tettem meg a hatalmas lázában,
kezdtem feladni. Viszont ahogy elhaladtam a TOPSHOP előtt megakadt a tekintetem
a kirakaton. Egy gyönyörű bordó-arany, combközépig érő ruha volt ott, egy
hozzáillő gyönyörű mélyvörös borítéktáskával. Azonnal beleszerettem. És teljes
mértékben eltudtam volna képzelni Sarah-n. Mosolyogva mentem be az üzletbe –
ami nem meglepő módon tele volt – és egyből egy eladót kerestem tekintetemmel.
Ahogy megláttam egyet, egyből oda is mentem hozzá.
- Jó napot! Tudna segíteni? – szólítottam meg, amint
odaértem hozzá. Az eladóhölgy kedves, mégis kicsit erőltetett mosollyal nézett
rám.
- Persze, mondjad nyugodtan.
- Azt a bordó-arany ruhát szeretném, ami kint van a
kirakatotokban – mutattam hevesen a kirakat felé.
- Sajnálom kisasszony, de az le van foglalva, és sajnos
nincs is több darabunk belőle – szabadkozott egyből.
- Akkor mégis miért van kirakva? – kérdeztem enyhe éllel a
hangomban. Egyszerűen felbosszantott a tudat, hogy az egyetlen ajándék, aminek
a nővérem örülne is, nem vehetem meg, mert valaki már rég lefoglalta.
- Az összes ruhánk, ami ki van állítva, az mind foglalt
ruha. Csak némelyikből még van a voltban is. Abból speciel nincs. Sajnálom.
- Ezt nem hiszem el! – sóhajtottam fel hangosan és dühösen.
- Sajnálom kisasszony! – kért bocsánatot ismét.
- Nem a maga hibája. De egyszerűen nem tudom felfogni, ha
nincs az üzlet olyan áru, akkor minek kell kirakni? Ezt megtudja nekem
magyarázni? – oké, úgy viselkedek, mint egy hisztis, menstruáló liba, de
valamiért igazán dühített ez az egész szituáció.
- Elnézést, valami probléma van? – hallottam meg egy hangot,
ami igazán ismerősen csengett, de nem tudott foglalkoztatni. Rá se néztem az
illetőre, hanem még mindig az eladót szuggeráltam a szemeimmel.
- Nincs, csak a hölgy nem képes felfogni, hogy nincs olyan
ruha, amit Ő kér, mivel a megrendelő már több hónapja lefoglalta – válaszolt a
férfinak kényesen a nő, mire én csak a szememet forgattam.
- Arról a bordó ruháról van szó a kirakatban?
- Igen uram, amit maga rendelt meg – erre a mondatára felkaptam
a fejemet, és az említett férfira néztem. A szám tátva maradt amint megláttam.
Liam Payne. A férfi, akivel két és fél évig voltam együtt. Több, mint egy éve
nem láttam. Megváltozott. Sokkal férfiasabb lett, és ahogy elnézem a karját,
tetkókkal is gyarapodott. Borostája tökéletes, ahogy a haja is. Egy sima szürke
póló volt rajta, ami kiemelte mellkasát, és feszült bicepszén. Tökéletes
kondiban volt, nem kérdés, hogy edzeni jár.
- Akkor kérem, adja oda a hölgynek. Épp azért jöttem, hogy
lemondjam a rendelésemet.
- Biztos ebben? – nem zavart már az eladó, csakis Liamet
néztem, ahogy egészen konkrétan megmenti az életemet.
- Szerintem érthetően beszéltem, szóval csomagolja be a
hölgynek a ruhát és a táskát, hadd tudja megvenni.
- Azonnal csinálom – bólintott egyet a nő, és már ott sem
volt.
- Köszönöm – néztem hálásan Liamre.
- Semmiség – kacsintott rám, majd hirtelen megölelt. Nem
tudtam, mire vélni cselekedetét, de hiányzott már az ölelése, így egyből
viszonoztam. – Istenem, de rég láttalak, Danielle.
- Nekem mondod? – nevettem bele vállába. Elváltunk egymástól
és csak néztük egymást.
- Megváltoztál – szólalt meg.
- Én változtam meg? Nem tudom ki gyúrta ki magát, és
varratott még tetkót – nevettem fel, mire Liam is elmosolyodott.
- Parancsoljon, kisasszony. A pénztárnál tud fizetni. –
jelent meg ismét az eladó egy dobozzal, majd el is tűnt. Liammel beálltunk a
sorba, majd mindenféle jelentéktelen dologról kezdtünk el beszélni, majd ahogy
kitértünk a boltból Liam felém fordult.
- Nincs kedved meginni egy kávét? Úgyis rég beszélgettünk,
szerintem mindkettőnknek jót tenni – szerintem, ha otthon éppen anyuék rám
várnának az ebéddel, vagy bármi mással, még úgyis igen mondtam volna neki.
Bólintottam egyet, majd elindultunk egy kávézó felé, ami a plázában volt. Mint
minden más, ez is tömve volt emberekkel.
- Nem megyünk át inkább hozzám? Szerintem hamarabb kapunk
kávét otthon, mint én – csúszott ki számon egyből az ajánlat. Igen, tudom.
Elhamarkodottan beszéltem.
- De, persze. Kocsival vagy?
- Igen.
- Én is, szóval majd akkor nálad találkozunk, úgy jó? – kérdezte,
miközben már a parkoló felé vette az irányt. – Ugye nem költöztél még el?
- Nem, nem költöztem el. Akkor majd nálam találkozunk! –
mondtam, majd elindultam a kocsim felé.
Egész kocsiúton csak gondolkoztam. Éppen hazafele tartok,
hogy otthon kávézzak egyet a volt barátommal, aki nem mellesleg életem első
nagy szerelme volt, és ha úgy nézzük, akkor utolsó is. Hiányzik. De kinek nem
hiányozna egy olyan srác, mint Liam? Két és fél évig voltunk együtt, teljes
boldogságban. Bárkinek hiányozna egy olyan párkapcsolat. Viszont Liam ismét
megtalálta boldogságát Sophia mellett, aminek én is örültem. Bármennyire fájt
ez első néhány hónap, utána rájöttem, hogy mindkettőnknek úgy a legjobb, ha
külön utakon folytatjuk az életünket.
Ahogy megérkeztem a házamhoz, leparkoltam a feljáróra, majd
siettem is be, hogy mindenféle szemetet eltüntessek a nappaliból és elkezdjem a
kávé lefőzését. Minden ajándékot, ami a nappaliban volt szerte szét, egy
kupacba raktam, a csomagolópapírokat beraktam a fiókba, és egyből emberibb
kinézete volt a nappalinak.
Ahogy öntöttem ki a kávékat bögrébe, pont akkor szólalt meg
a csengő. Számomra is hihetetlen, hogy ennyivel hamarabb értem haza, mint Liam.
Mentem is a bejárati ajtóhoz, hogy kinyissam. Liam mosolyogva állt az ajtónál,
ami nekem is mosolyt csalt az arcomra.
- Bocsi, hogy később értem ide, csak még hazadobtam néhány
szatyrot – szabadkozott egyből.
- Semmi baj, a kávé épp most főtt le. Ülj le a nappaliba,
hozom is a bögréket – invitáltam be, és mentem a kávékért. Ahogy visszamentem a
nappaliba Liam éppen a kandallómon kirakott képeket nézegette. Megköszörültem a
torkomat, hátha észrevesz. Sikerrel jártam, mivel hátra fordult hozzám.
Letettem a bögréket a dohányzóasztalra, majd odaléptem mellé.
- Kint hagytad ezt a képet? – mutatott az egyik közös
képünkre.
- Igen. Szeretem nézni ezeket a képeket, amik ide ki vannak
rakva. Mindig jobb kedvem lesz tőlük. De gondolom, csak én vagyok olyan idióta,
hogy az exével közös képe a kandallója felett virít – nevettem fel kínomban.
- Nem, dehogy. Én is kint hagytam volna egy közös képünket,
csak…
- Csak Sophia nem nézte volna jó szemmel. Tudom –
mosolyogtam rá. – Na, gyere! Kifog hűlni a kávé – bólintott, majd letelepedtünk
a kanapéra.
- Mit tettél bele? – kérdezte.
- Egy cukor, kis tej – válaszoltam mosolyogva, mire
elismerően bólintott.
- Látom, nem felejtettél. Na de, mesélj egy kicsit Dani! Mi
történt veled az elmúlt évben? – kortyolt bele kávéjába.
- Semmi nagydolog. A táncolás kissé háttérbe szorult nálam,
és inkább a blogommal kezdtem el foglalkozni. Elkezdtem a YouTube-ra is
videókat csinálni. Nagyjából ennyi.
- És hogy-hogy itt vagy és nem a szüleidnél?
- A Szent estét egyedül akartam tölteni. Úgyis csak holnap
lesz nagy családi banzáj. Addig is kiélvezem itthon a nyugodt magányt –
nevettem. – És te? Hogy-hogy nem anyudéknál vagy?
- Ugyanaz a helyzet, mint nálad. Holnap mennek haza a
nővéreim is, így én sem megyek hamarabb.
- Liam, lehet egy kérdésem? De tényleg őszintén válaszolj.
- Ez természetes. Mondjad nyugodtan.
- Ugye nem csak azért mondtad vissza a ruha foglalást, hogy
én megtudjam venni? – Liam rám nézett, majd letette kávéját az asztalra.
- Nem, nem miattad mondtam le. Mindenképpen lemondtam volna,
mivel azt a ruhát Sophia-nak akartam megvenni. Néhány hónapja mentem be
lefoglalni, és úgy voltam vele, hogy majd karácsony előtt elmegyek és elhozom
neki. De szakítottunk, így felesleges lett volna megvenni. És úgy gondoltam,
hogy valakinek jól jöhet az a ruha még. És láss csodát, neked pont kapóra jött –
mosolyodott el.
- Szakítottatok? Hogy-hogy? Nem is tudtam róla. Azt tudom,
hogy Louis és Eleanor szakított, de titeket nem.
- Ahogy végeztünk a turnéval minden időmet vele töltöttem.
És mint kiderült, nekünk a távkapcsolat volt a tökéletes. Két hetet nem bírtunk
ki folyamatosan együtt. Így úgy voltunk vele, hogy jobb, ha szétválunk.
- Sajnálom.
- Nem kell. Jobb volt most rájönni. Na, és neked nem volt
senkid?
- Nem. Teljes mértékben a karrieremre koncentráltam. Nem
hiányzott egy férfi az életemből.
- Nem tudom, hogy reagáltam volna, ha meglátlak mással –
nevetett fel kínosan Liam.
- Miért? – nevettem fel én is.
- Danielle, azért mégiscsak te voltál az első szerelmem. Nem
lett volna könnyű egy másik pasival látnom téged.
- Mert szerinted nekem könnyű volt téged Sophiaval látni?
Főleg a This Is Us premieren? Mikor együtt vettük meg a ruhámat arra a filmre?
Hidd el Liam, nekem tényleg rohadt nehéz volt.
- Sajnálom, Dan! Nem úgy gondoltam. Csak…
- Nincs csak Liam! Hagyjuk inkább ezt a témát – álltam fel a
kanapéról, elvettem Liam üres bögréjét és bevittem a konyhába. Beraktam a
mosatlanokat a mosogatóba, majd elővettem egy üveg bort. Ha folytatjuk Liammel
ezt a beszélgetést, akkor nekem alkoholra lesz szükségem. Levettem a polcról
két talpas poharat és visszamentem Liamhez.
- Kérsz? – kínáltam meg a borral, mire csak bólintott egyet.
Öntöttem mindkét pohárba, majd az egyiket odaadtam neki.
- Danielle, tényleg sajnálom, amit az előbb mondtam. Nem
fogtam fel, hogy neked mennyire nehéz lehetett azt látni, hogy én Sophieval
vagyok.
- Semmi baj, Liam. Csak néhány hónapig nem voltam képes
feldolgozni. A többi meg már sima úgy volt.
- Tényleg, szívből sajnálom – húzódott közelebb és magához
vont egy ölelésre. Amennyire csak tudtam közelebb bújtam hozzá. Karomat dereka
köré fontam, miközben Ő a hátamat simogatta. Percekig voltunk így, majd
elhúzódtam tőle.
- Ez furcsa volt – mosolyogtam rá, de Liam arcán nem láttam
mosolyt. Tekintette ajkaim és szemeim között cikáztak. Ajkaim elnyíltak
egymástól, és csak Liamet néztem. Vártam. Vártam, hogy mit fog csinálni. Meg
teszi e az első lépést. Megnyalta száját, majd fejével egyre közeledett felém.
Nem tiltakoztam. Ajkai találkoztam enyémekkel. Vadul kaptam utána. Szükségem
volt erre. Túl sok idő telt el azóta, hogy vele voltam. Csak a pillanatnak akartam
élni. Nem érdekel, hogy mi fog történni holnap, vagy akár a következő órába.
Most csak az számított, hogy ismét Liam ajkait ízlelgethettem.
- Hűű – távolodott el tőlem Liam. – Na, ez volt a furcsa.
- Sok régi emlék, mi? – húzódtam vissza az eredeti helyemre.
- Túl sok – nevetett fel, majd belekortyolt a borába. – De,
meglepően kellemes volt.
- Ez most olyan volt, mintha régen rosszul csókoltam volna –
nevettem, mire Liam is.
- Nem, erről szó nincs. Csak mikor azt hiszed, már nem szeretsz
valakit, akkor teljesen más lesz a csókja, mint volt. De teljesen olyan érzésem
volt, mint 3-4 évvel ezelőtt.
- Ezzel mire akarsz célozni? – kérdeztem rá, de nem
válaszolt. Legalább is szavakkal nem. Csak ismét közelebb húzódott hozzám, és
ismét megcsókolt. De most nagyobb szenvedéllyel. Hezitálás nélkül csókoltam
vissza. – Lehet, hogy ez nem kéne – mondtam két csók között.
- De, kell. Mindkettőnknek szüksége van a másikra. Ne vedd
el mindkettőnktől a boldogságot Danielle!
- Utálom, hogy mindig megtudsz győzni – válaszoltam, majd
ismét mély csókba forrtunk össze.
Se Liam, se én nem így terveztük el a Szent esténket. De
hamar rájöhettünk, hogy mégis a lehető legjobb módon alakultak a dolgok, legalábbis
kettőnk között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése