*JJ szemszöge*
Valami nagyon nem jó Daniellelel. Több mint egy hete nem ját
be próbákra, és még az élő showra se jött el. Kezdek komolyan aggódni miatta.
De nem hiszem, hogyha én átmennék, akkor egyből meg is nyílna nekem, és
elmondana mindent. De ki van itt olyan, akit én is ismerek, és jóba van
Daniellelel? CAROLINE! Most biztos megbeszélése van, de meg kell találnom.
Múltkor Jamesszel elkísértük megbeszélésre, így tudom, hogy hol van az a terem.
Mivel már túl vagyunk a mai próbákon, így oda tudtam menni, és ott megvárni
Carolinet.
Fél óra várakozás után nyílt az ajtó, és kilépett rajta
Olly.
- JJ, szia! Mi újság? Keresel valakit? – fogtunk kezet
Ollyval.
- Szia! Igen, Carolinet. Bent van még?
- Igen, de szólok neki. – mondta, majd bedugta fejét az
ajtón és beüvöltött. – Car, gyere! JJ téged keres! – igen, ezek nem normálisak.
De az Xtra Factorból is lehetett látni, hogy nem pont az épp elméjű kategóriába
tartoznak, de ezért jó műsorvezetők. – Már jön is, de nekem mennem kell! Szia!
- Hello! – köszöntem el Ollytól, és pont akkor jött ki
Caroline.
- Szia, JJ! – adott két puszit az arcomra. – Mi járatban?
- Figyelj, aggódok Danielle miatt.
- Ömm… Gyere! Menjünk le a kávézóba, és ott ezt megtudjuk
beszélni normálisan, oké?
- Persze. Menjünk! – elindultunk a kávézóba, majd kikértünk
magunknak kávét, és leültünk az egyik azstalhoz.
- Na, igen. Akkor Danielle. Történt valami? Nagyon rég láttam.
- Épp ez az. Több mint egy hete nem ját be próbára, se az
élő showkra. Aggódom érte. ÉS, ha én megyek oda hozzá, akkor tudom, hogy nem
sok mindent segítenék, de ha te mennél, és hívnád magaddal a többieket, akkor
szerintem sokkal jobban lenne.
- Vagyis azt akarod, hogy Eleanorékkal menjünk ét, és vidítsuk
fel.
- Hát, igen… De, csak ha nem nagy kérés. Mert én is mennék
szívesen, csak nem tudom, hogy engem, hogy fogadna. Jamesék azt hiszem tegnap
voltak nála, de ma sem jött be próbára…
- Oké, értem. Akkor összeszedem a lányokat, és ma este át is
megyünk hozzá. Amúgy, mi van Danielle és Josh között?
- Én nem tudok semmiről. Vagyis hallottam egy csókról, de
nem tudom, hogy mennyire igaz.
- Mi? Csókolóztak?
- Mondom, hogy nem biztos. Szerintem majd este kérdezz rá. Az
a legegyszerűbb.
- Oké, akkor összeszedem a lányokat, és este átmegyünk. Örülök,
hogy nem csak mi aggódunk annyira Danielle-ért. Vagyis ezt most hülyén
fogalmaztam meg, de remélem, hogy érted a lényegét.
- Értem-értem. És nagyon köszönöm Caroline. Tényleg.
- Szóra sem érdemes. Majd holnap elmondom, hogy volt,
rendben?
- Oké, az jó lesz.
- Jól van, de most mennem kell, akkor holnap. – felálltunk elköszöntünk
egymástól, majd visszamentem a srácokhoz a hotelba.
*Este Danielle szemszöge*
- Akkor jó lesz, ha pizzát rendelünk? – üvöltöttem ki a
konyhából, a nappaliban ülő Andynek.
- Aha, de nem kell üvölteni. Normál hangerőn is meghallom. –
lépett be a konyhába, miközben a fülét fogta.
- Azért nem mondtam ilyen hangosan.
- Fogadunk? – közelített felém, gonosz mosollyal az arcán.
- Nem! Inkább elhiszem. – nevettem fel.
- Jó döntés. – nevetett ő is, és felült a konyhapultra, én
meg mellé. – Na, milyen pizzát eszünk?
- Nem tudom. Sonka-kukorica?
- Ha kérsz rá extra sajtot, akkor tökéletes lesz.
- Akkor kérek rá extra sajtot, te nagy óvodás. – löktem meg
a vállát, mire ő is az enyémet, és elkezdtük végül ütögetni egymást. Majd az
egyik ütésemnél megfogta a csuklómat, mire én a másikkal akartam volna ütni, de
azt is lefogta. Fejünk között alig volt néhány centi, de hál’ Istennek Andy
idejében kapcsolt, és elengedett.
- Kerülnünk kéne ez ilyen szituációkat.
- Egyetértek, de nem tehetünk róla. Mindegy, megrendelem a
pizzát. – leugrottam a pultról, megkerestem a telefonomat, majd tárcsáztam a
pizzást, és meg is rendeltem, amit kellett. – Fél óra és itt van. – dőltem neki
hátulról a pultnak, ahol Andy is ült. Bólintott egyet, majd elkezdte bámulni a
padlót.
- Sajnálom az előzőt.
- Andy, nem történt semmi sem. Nem kell, hogy sajnáld. Én is
hibás vagyok, szóval…
- Mindegy. Mit csinálunk, amíg nincs itt a pizza?
- TV? – kérdeztem, mire bólintott egyet, majd leugrott a
pultról, és átmentünk a nappaliba. Bekapcsoltuk a TV-t, majd váltogattuk a
csatornákat, de semmi érdekeset nem találtunk. De legalább elment az idő. Mire
felfigyeltünk már csengettek is. Andy nem hagyta, hogy én fizessek, így ő ment
ki a pizzáért. Behozta, majd leültünk a földre, mivel ott sokkal kényelmesebb enni.
- Ne csináljuk ezt! – csattantam fel, mikor már a második
szeletbe kezdtünk úgy, hogy meg sem szólaltunk.
- Mégis mit?
- Andy, nem csókolóztunk nem történt semmi, akkor ne
csináljuk ezt!
- De történhetett volna…
- De nem történt.
- Danielle, én csak nem bízok magamban…
- Miért nem?
- Mert tudom, hogyha lenne rá alkalmam, akkor sokkal több
lenne köztünk, mint levegő.
- De hisz múltkor is leállítottál.
- Mert akkor tisztában voltam azzal, hogy részeg vagy.
- Vagyis, ha most megcsókolnálak, akkor hagynád magad.
- Danielle, ebbe ne menjünk bele.
- Miért ne? – kérdeztem, miközben egyre közelebb kúsztam
hozzá, mire nyelt egyet.
- Danielle!
- Igen? – már közvetlenül ott voltam mellette.
- A francba is! – ahogy kimondta, egyből rátámadt ajkaimra,
és mohón elkezdte falni őket, aminek nem is voltam ellenére. Az ölébe húzott,
majd a keze a fenekemre vándorolt, majd megmarkolta, mire belenyögtem a
szájába. – Ezért Liam meg fog ölni!
- Amiről nem tud, az nem is fáj. – mondtam, majd elkezdtem nyakát
csókolgatni, majd levettem róla a pólóját. Ismét ajkaira tettem enyémeket, majd
durván csókolni kezdtük egymást. Fogalmam nincs, hogy miért csinálom ezt. Lehet,
hogy bosszú miatt, vagy csak élni akarok… Nem tudom…
Andy keze feljebb siklik, és pólóm aljához ér. Nemes
egyszerűséggel lekapja rólam felsőmet, majd úgy helyezkedünk, hogy le tudjon
fektetni. Ilyenkor örülök, hogy van padlófűtésem, legalább nem nagyon hideg a
föld a csupasz hátamnak. Csókjai egyre lejjebb érték testemet. Mikor már a
nadrágom vonalánál járt csengettek.
- Ez ugye most nem komoly? – pattantam fel a földről
idegesen. Andy sóhajtott egyet, majd visszaült a helyére. Én felkaptam a
pólómat, majd mentem ajtót nyitni, mivel vagy háromszor megnyomták azt a rohadt
csengőt. Gyorsan megigazítottam a hajamat, majd műmosollyal kinyitottam az
ajtót.
Ahogy kinyitottam az ajtót, még a műmosoly is lekonyult a számról.
Carolinet, Eleanort és Perriet pillantottam meg.
- Caroline, Eleanor, Perrie! Hát ti? – direkt hangosan
beszéltem, hogy Andy meghallja, hogy kik is vannak itt, és elkezdjen öltözni.
Remélem, hogy kapcsolt.
- JJ. Aggódott miattad, így mondta, hogy ma este jöjjünk át,
és tartsunk egy csajos estét. Hoztunk filmeket, vodkát, és popcornt. Na? –
akkor ugrott az este Andyvel… Nagyon jó…
- Öööm… Oké. Gyertek be! – még mindig hangosan beszéltem,
csakhogy Andy hallhassa. A lányok beléptek a házba, levették a kabátjukat, majd
bemenetünk a nappaliban, ahol Andy a kanapén ült (póló rajta volt!), a pizzás
dobozt rátette a dohányzóasztalra.
- Hát, Dan! Látom lesz társaságod. Akkor én megyek is! –
sorban elköszönt a lányoktól, majd utoljára engem hagyott. Adott két puszit,
majd a fülembe suttogott. – Sajnálom!
- Nem a te hibád! – mondtam neki, ugyanúgy halkan, nehogy a
csajok meghallját. – Kikísérlek! – mondtam gyorsan, majd Andy felvette a
cipőit, és a kabátját.
- Nem azt sajnálom, hogy megzavartak, hanem azt, hogy odáig
eljutottunk.
- Andy, ezt az egészet én is akartam, és főleg az én hibám.
Ne ostorozd, megadat. Vigyázz magadra! – adtam egy puszit az arcára, majd
elment. Én visszamentem a lányokhoz, akik kíváncsian néztek rám. – Egyetek pizzát,
közben elmondom. – leültem én is, majd elmeséltem nekik, hogy Liammel
összevesztünk Josh miatt. Caroline tudja, hogy Andyvel volt köztünk csók, de
azt is tudja, hogy Eleanorék azt nem tudják, így nem is említettem nekik.
- És mi van veled és Andyvel? – Eleanor.
- Semmi. Mióta Liammel összevesztünk, vagy nem. Mióta
szakítottunk azóta sokkal többet vagyunk együtt, és tök jó lett a kapcsolatunk.
– ha tudnátok, hogy milyen jó…
- De csak barátok vagytok? – Perrie.
- Persze. Semmi több, csakis barát. – de nem szeretek
hazudni, de muszáj volt. Utána betettünk egy filmet, megcsináltuk a popcornt,
és elkezdtünk vodkázni. Fogalmunk nincs, hogy miről szólt a film, de nem is
baj. Mi négyen valami rohadt jól elvoltunk.
Nagyon jó rész lett, lájkolom :) már nam vagy úgy oda Joshért?
VálaszTörlésköszönöm.:) várjáá melyik Joshért.? :DDD
TörlésJosh Devine xd
Törlésjaaaa.:D dehogynem.:D imádom, csak ebben a sztoriban van csaja.:D
TörlésOoooooohhhh!!!! Baszkiiiii!!!!!Nem hiszem el!! Olyan kur.. Szóval iszonyatosan imádom a blogod és mindig olvasom csak elfelejtsék komizni de huhúúú imádom!!! IMÁDOM!!! IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!!IMÁDOM!!IMÁDOOM!:) Na jo abba hagytam:) Amúgy Adáról nm tudsz valamit?:) Na mindegy IMÁDOM!! Mármint a blogod meg téged h ilyen a blogod mert én őszintén megőrültem!! IMÁDOM!! Na jo most már télleg !!:) Bocsi ha ezzel a megjegyzéssel fel zaklattam a lelki állapotodat xD Ilovezayn4ever(ez a netes nevem xD) xx na puszi<3
VálaszTörlés:DDD nagyon örülök hogy tetszik.:DD próbálok sietni.:D puszii.♥
TörlésOMG*-*dejóólett*-*-*gyoorsan kövit PLEASEE♥:DD
VálaszTörlésfolytatom IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM!IMÁDOM! :DD♥
jó látni, hogy tetszik.:))) sietek.♥
TörlésÁáááá. <3 Imádom,nagyon nagyon jó lett!:)^^ kíváncsi lettem volna,hogy mi lesz ha lefekszik Andy-vel,de ezt már nem tudjuk meg..:D^^ már nagyon várom a kövit! xoxo :)
VálaszTörlésui: sikerekben gazdag,boldog újévet kívánok! (:♥
hát, majd meglátjuk.:DDD sietek.:DDD
Törlésköszönöm szépen, neked is.♥ Xx
Jajj nagyon imadom *-* mikor lesz resz ?
VálaszTörlésUi.bocsi telorol vagyok xd
hnap vagy holnapután.:))) ♥
TörlésBaszkii xD Mikor Dan végre nem azon van hogy milyen szar Liam nélkül és végre élni akar akkor valaki mindig bezavar! Pff xd Liam melett ne volt ilyen, neki Liam melett a legjobb! Az kéne még csak hogy Liam is kavarjonvalakivel de igazábol (nem ugy mint Leonáva) és akkor Dan tényleg teljesen kész lenne... Nagyon jól irsz Jennii!! IMÁDOOM! Köviit!
VálaszTörlésköszönöm.^^ sietek, ahogy tudok.:))) ♥ Xx
TörlésMikor lesz resz ezert dupla olyan hosszunak kell am lennie ^^
VálaszTörlésUi.bocsi telorol vagyok xd
tényleg hosszú lesz a kövi, de csak szombaton vagy vasárnap lesz. nagyon bocsánat...:(
TörlésSzia mikor lessz már a köviii♥?? :/
VálaszTörlésszombaton vagy vasárnap... nagyon sajnálom...:(
Törlés