Csomagolás. ~2/18

Másnap reggel kicsit nyűgösen keltem fel. Semmi kedvem nem volt kimászni az ágyból, inkább egész nap csak feküdtem volna. De mint ahogy szokott lenni, ez nem valósult meg, mivel anya közölte velem, hogy siessek le reggelizni, mert nagy hírt kell közölniük.

Így nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, felkaptam a köntösömet és indultam is lefele. A konyhában már mindenki lent volt.

Anyu éppen gofrit csinált, apu a mai újságot olvasta, Zayn és Perrie beszélgettek, míg Dylen Perrie ölében volt, Louis éppen Eleanor pocakját simogatta, amit El pedig mosolyogva nézett, Niall telefonált a bátyám pedig csak nyomkodta a telefonját.

- Jó reggelt! – szólaltam meg mikor leültem Aaron mellé. Mindenki rám nézett, majd egyszerre köszöntek vissza. Anyu letett elém egy adag gofrit, amit egyből megkentem nutellával, majd tettem rá egy nagy adag tejszínhabot is.

- Hugi, nagyon hamar el fogsz hízni, ha ennyit zabálsz. Alapból nem vagy valami könnyű, de ezek után.

- Aaron, fogd be! – csak ennyi volt a válaszom a csípős megjegyzésére. Nem volt kedvem kora reggel veszekedni vele.

- Mivel mindenki itt van, így szeretnénk elmondani a nagy hírt, amit Danielle-lel közösen találtunk ki és szerveztük meg az egészet. – szólalt meg apu, mire anyu egyből odaállt mellé, kezeit pedig apu vállára simította.

- Apu, de Harry bácsi nincs itt. – szólalt meg mellőlem Aaron.

- Harry már tud róla, szóval semmi baj, hogy nincs most itt. Andy-ék is már tudják, mivel őket is érinti az egész. Szóval, néhány napja arra gondoltunk, hogy el kéne mennünk egy csoportos nyaralásra.

- Úristen, hova megyünk? Ibiza? Miami? Los Angeles? – csillant fel a szemem egyből.

- Épp ez az. Direkt nem egy ilyen nagyvárosra gondoltunk, hanem egy olyan helyre, ahol annyira nincsenek sokan, így nyugodt körülmények között tölthetjük együtt az időt. – lombozott le apu.

- Így Spanyolországba megyünk egy Marbella nevű városba. Daisie régebben már volt ott, így Ő ajánlotta nekünk.

- És akkor jönnek keresztapu-ék is?

- Pontosan. – mosolygott anyu.

- Mikor megyünk? – kérdezte Eleanor.

- Hétfőn megy a gépünk hajnalban.

- Apu szombat van. Harry holnap ér haza. Ideje se lesz összepakolni. Jó lesz, ha pihenni tud miután hazaér.

- Tudom kicsim. Ezért is fogsz neki te bepakolni.

- Miért pont én? – néztem rá értetlenül. Lehet, hogy valamit sejt apu? Nem az nem lehet. Akkor biztos, hogy nem ilyen apró jelzéseket adna rá.

- Beszéltem Harryvel, és én mondtam neki, hogy majd te bepakolsz neki. Nem volt ellenére a dolog, szóval remélem neked sem lesz.

- Meddig maradunk?

- Egy hét, szóval mindenki úgy pakoljon. Amy, ne három bőrönddel gyere. Maximum eggyel, úgyis megyünk majd vásárolni. – kacsintott rám anyu, mire felnevettem. Minden lány elkezdett kuncogni, míg apuék csak a fejüket fogták. Érezték előre, hogy néhány száz fonttal könnyebb lesz a bankszámlájuk.

- Akkor én megyek is, elkezdtek pakolni. – mondtam, majd megtöröltem a számat és már rohantam is fel Harry szobájába. Az ágya alól kivettem a bőröndjét, feltettem az ágyra, majd a szekrényéhez álltam. Ahogy az első pólót vettem volna ki neki, elkezdett csörögni a telefonom. Kikaptam farzsebemből és Harry neve világított rajta.

- Szia. – köszöntem nagy mosollyal az arcomon, bár ezt Ő nem láthatta.

- Jó reggelt Gyönyörűm! Hogy aludtál?

- Jól, de aludtam volna tovább, csak anyu felkeltett. Reggelinél közölték velünk, hogy megyünk Marbella-ra, szóval most éppen a szobádban vagyok és pakolászok neked.

- Igen, Liam felhívott tegnap este és közölte velem. Kicsit meglepődtem, mikor mondta, hogy majd te bepakolsz nekem.

- Nekem mondod? Azt hittem már, hogy tud valamit és így akarja a tudtunkra adni, hogy tudja az egészet. – hadartam el kétségbeesetten. Harry csak felkuncogott.

- Aranyos vagy, mikor pánikolsz.

- Kösz. Majd akkor mond ezt, ha apu tényleg rájön, hogy mi van köztünk. Csodálkoztam is azon, hogy nem hozta fel, hogy hívjam el Max-et. Annyira megkedvelte azon az egy alkalmon, hogy nem lepődnék meg, ha hívná.

- Nekem azt mondta, hogy már meghívta. Neked nem is mondta?

- Mi? Apu beszélt Max-szel? Szegény srác. Annyira sajnálom, hogy ebbe az egészbe belerángattuk.

- Nekem szólt Liam, hogy jön Max is, mert már beszélt vele. Azt hittem te is tudod. De lehet, hogy meglepetésnek szánja Liam. Szóval majd lepődj meg. – nevetett fel. Csak én nem tartottam viccesnek ezt a helyzetet?

- Mitől van ilyen jó kedved? – kérdeztem rá, mert már idegesített, hogy mindenen nevet.

- Itthon vagyok Gemma-ékkal, akik teljesen boldogok attól, hogy végre van egy nő az életemben, akit szeretek. Teljesen eltekintenek tőle, hogy az apád lehetnék. Látják rajtam, hogy boldog vagyok és kijelentették, hogy minél előbb szeretnék, ha ketten eljönnénk hozzájuk.

- Te elmondtad Anne néninek? És Gemma-nak? Nem veszekedtek? Mégis, hogy akarsz elmenni hozzájuk kettesben? Apuék biztos nem engednének el…

- Megoldjuk. Viszont most leteszem, mert anyu szerintem már vár. Vigyázz magadra Szerelmem. Holnap már ott leszek.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek. – letette. Teljesen feldobott ez a telefonbeszélgetés. Anne néniék elfogadják a kapcsolatunkat. Bárcsak apuval is ilyen könnyen mehetne.

Bár, akik eddig tudják annyira nem akadtak ki. Anyu sem. Talán apa sem lesz annyira mérges. Mert ha elszakítana engem Harrytől, nem hiszem, hogy könnyen venném.

Ezekkel a gondolatokkal pakoltam be Harrynek a cuccait. Pakoltam neki fürdő cuccokat, tisztálkodási szereket, pólókat, nadrágokat, ingeket. Magyarán mindent. Nehogy hiánya legyen valamiből. Össze zipzároztam a bőröndjét, majd letettem a földre.

Kimentem a szobájából, majd átmentem az enyémbe és magamnak is bepakoltam néhány dolgot. Ahogy anyu is mondta, megyünk vásárolni, szóval nem csomagoltam olyan sok dolgot, csak a szükségeseket. Ahogy ezzel is végeztem, lementem a nappaliba, ahol apu éppen valami vígjátékot nézett a TV-ben. Odaültem mellé a kanapéra, és mikor észrevett, mosolyogva húzott magához.

- Be is pakoltál? – kérdezte, miközben adott egy puszit a fejemre.

- Igen. Harrynek is és magamnak is.

- Ügyes vagy. Aaron valamit ma be akar jelenteni vacsora közben. Nem tudod mi lehet az?

- Keresztapuék itt lesznek?

- Igen, miért?

- Akkor tudom, hogy mit akar. De nem mondom el. Majd ő elmondja ma este. – mosolyogtam gonoszan apura, mire Ő csak felnevetett.

- Remélem nem valami komoly.

- Neki az, de titeket annyira nem érint.

- Kíváncsi vagyok. – nevetett még mindig. Szorosabban bújtam hozzá, majd néztem én is a TV-t. Hiányoznak ezek az apa-lánya pillanatok.