Hála neked és Aaronnak. ~ 2/8

Amikor felébredtem, láttam, hogy Harry is alszik. Óvatosan kibújtam ölelő karjai közül, majd kimentem a szobából, olyan halkan, ahogy csak tudtam. Egyből anyu szobája felé vettem az irányt. Muszáj vele beszélnem négyszemközt erről az egészről.

Odaértem az ajtajához, majd óvatosan bekopogtam. Alig telt el néhány másodperc anyu már mosolyogva nyitotta ki az ajtót. Nem tűnt meglepettnek, biztos számított az érkezésemre. Kijjebb nyitotta az ajtót, hogy betudjak menni a szobába. Leültem az ágyra, majd anyu mellém ült.

- Tudtad, hogy jönni fogok, igaz? – néztem anyára.

- Nem tudtam, csak éreztem. – mosolygott rám.

- Sajnálom. – öleltem meg.

- Jajj, Kicsim! – kezdte el simogatni a hátamat. – Nem kell sajnálnod. Látszik rajtad, hogy szereted Harryt. Alig voltam veletek 10percet egy légtérben, de ahogy néztek egymásra, az mindent elárul.

- Apuval ti valaha szakítottatok?

- Ez hogy jön ide?

- Csak eszembe jutott. Na?

- Jaj… Hát… Mi apáddal kétszer szakítottunk. Először 3hónapra, utána együtt voltunk 5hónapot, másodjára pedig 4hónapot, és azóta együtt vagyunk.

- És neked voltak közben más fiúk az életedben?

- Nem, Kicsim. Nekem nem volt más kapcsolatom.

- Akkor apunak volt?

- Igen. Apádnak volt.

- Mesélsz róla?

- Már úgyis a múlt, szóval miért ne.

*2013. augusztus 20. Danielle szemszöge*

Végre visszaértem Amszterdamból. Ebben az évben már másodjára voltam ott, és nagyon szeretem azt a helyet, de mégis, ma inkább otthon akarok lenni egy doboz fagyi társaságában. Liammel már több mint 3 hónapja nem vagyunk együtt. És most nem a menedzsment miatt. A távolság miatt. Csak Liam azt nem tudja, hogy én 3hónapos terhes vagyok.

Ma van a This Is Us premierje, ahová én is hivatalos vagyok, de nincs semmi kedvem, mosolyogni a kamerákba, miközben legszívesebben elsírnám magamat. Semmi kedvem nézni Sophia elégedett arcát, ahogy magához öleli Liamet, és gúnyosan mosolyog rám, hogy el tudta tőlem venni. Tudom jól, hogy kifakadnék ott mindenki előtt, hogy terhes vagyok. Senki sem tudja, hogy állapotos vagyok, csak a szüleim, a bátyám és a nővérem, meg persze Liam (Lunniss), mivel neki mindent elmondok. Most is alig engedte, hogy elmenjek Amsterdamba táncolni. De megmondtam neki, hogy amikor az 5. hónapban leszek, akkor leállok a tánccal. Addig nem.

Ahogy megérkezem a londoni házamhoz, lezárom a kocsit, és a bőröndjeimmel megyek az ajtóhoz. Még a kulcsaimat sem tudom kivenni, mivel elkezd csörögni a telefonom. Kedvetlenül veszem ki a táskából, és látom, hogy Eleanor hív.

- Szia, El! Miújság? – szóltam bele.

- Danielle! Könyörgöm! Gyere ide a premierre! Én nem bírom ezt a Sophiat.

- Miért vagy vele akkor? – kérdeztem, miközben sikeresen megtaláltam a kulcsomat, és ki tudtam nyitni az ajtót, így be is tudtam menni.

- Mert Liam azt mondta, hogy maradjak mellette, nehogy bármi baja is legyen… Legszívesebben a sok Payzer rajongó közé dobnám, hogy szétszaggassák…

- Ez gonosz volt. – sóhajtottam fel, miközben leültem a kanapéra. – Amúgy, hogy tudtál felhívni, ha vele kell lenned?

- Félre jöttem Louisval, így ide nem jött a drágaság…

- De Louis bírja Sophia-t. Akkor miért viseli el, hogy így beszélj róla?

- Nem annyira érdekli. Liam látszólag boldog, és Louisnak csak ez számit.

- Ja, mert mellettem nem volt az, igaz?

- Ezt egy szóval sem mondtam.

- Te nem, de Louis néhányszor igen… Mindegy. Bocsi El, de nem akarok menni. Semmi kedvem se Liamhez, se Louishoz, se Liam tesóihoz, se a szüleihez és főleg nincs kedvem Sophiahoz. Sajnálom.

- Megértem…

- Passzold le Perrienek vagy valami.

- Nem tudom… Perrie és Zayn fotózkodnak, mivel Zayn megkérte Pezza kezét.

- Tényleg. Tegnap Perrie fel is hívott. Akkor nem tudom… Valahogy csak ki fogod bírni.

- Hát én is remélem. Holnap ne menjek át?

- Nem. Holnap Liammel vagy.

- MIVAN?

- Nem a Payne-nel.

- Ja, okés. Akkor majd valamikor még hívlak. Jó legyél. Szia.

- Szia, El! – ahogy letettük a telefont, egyből a konyhába mentem a fagyimért. Éppen hogy visszaértem a nappaliba, kapcsoltam volna be a TV-t, de a telefonom megint csörögni kezdett. Ezúttal Andy hívott.

- Szia, Andy! Nem, nem fogok elmenni a premierre…

- MI AZ, HOGY TERHES VAGY ÉS ERRŐL SENKI SEM TUD??????

- Mi? – a kanál kiesett a kezemből, annyira meglepődtem. – Ho-honnan veszed ezt a hülyeséget? – próbáltam semleges hangon beszélni, de nagyon remegett a hangom.

- Drága jó barátod Liam most hívott fel.

- De-de… A fenébe…

- Mióta tudod?

- Ajj… alig egy hónapja…

- De hiszen Amsterdamban voltál. És táncoltál!

- Igen. És?

- Nem szeretnél jobban vigyázni magadra?

- Amikor az 5. hónapban leszek, akkor már nem fogok táncolni.

- És Payne-nek mikor szándékozol elmondani?

- Daisie ott van melletted?

- Ez hogy jön ide?

- VÁLASZOLJ!

- Igen, miért?

- Akkor ezt nem most fogjuk megbeszélni…

- Miért nem?

- Mert szerintem mindent hall, és egyből menni fog majd Sophiahoz, hogy elmondjon mindent…

- Nem… Daisie nem szereti a nővérét. Főleg mióta együtt van Liammel, szóval ettől nem kell félned.

- Jól van… Nem szándékoztam elmondani Liamnek. Ő most boldog a barátnőjével. Nem akarok belerondítani ebbe az egész kapcsolatba…

- Te hülye vagy…

- Andy, kivel beszélsz? – hallottam meg egy férfi hangot a háttérből. Ő az.

- Senkivel haver. – hallottam Andy válaszát.

- Kösz, Andy, hogy egy senki vagyok. – szóltam bele hangosan, hátha Liam is meghallja.

- Danielle-lel beszélsz? – MEGHALLOTTA!

- Igen, tesó, de nyomos okom van rá!

- Add oda! – Liam. – Danielle! Miért nem vagy itt?

- Liam… Szerintem nem hiányzom onnan senkinek sem.

- De. Nekem igen.

- Liam. Barátnőd van…

- Vagyis, Eleanornak és Andynek nagyon hiányzol innen. – ahogy ezt kimondta lesütöttem a szememet.

- El-lel már beszéltem. Kibírja. Add vissza Andyt, hogy vele is tudjak normálisan beszélni.

- Oké. – csak ennyit mondott.

- Minden rendben van? – hallottam Andy hangját.

- Persze. – szipogtam. – Most leteszem. Majd beszélünk. Szia. – nem vártam meg, hogy válaszoljon egyből kinyomtam a telefont. Lefeküdtem a kanapémra, a fagyit letettem a kisasztalra, és elkezdtem sírni. Majd szép lassan álomba sírtam magamat.

/Másnap/

A csengő éles hangjára keltem fel. Felültem a kanapén, majd rájöttem, hogy piszkosan, és a tegnapi ruhámban aludtam el. Gyorsan felfogtam egy copfba a hajamat, majd kinyitottam az ajtót. Andy és Liam álltak ott. Megdöbbenve néztem a két fiúra. Andyre néztem, akinek a tekintetébe félelmet ismertem fel, majd Liamre pillantottak, akinek a szemeiből izzott a düh.

- Öm, jó reggelt. – mosolyogtam.

- Dan, Egy óra múlt. – mosolygott rám Andy.

- Ja, akkor mindegy. Mi járatban?

- Bemehetnénk? – szólalt meg Liam.

- Öm, persze. – mondtam, majd kinyitottam az ajtót, és bejöttek, majd leültek a nappaliba.

- Hogy-hogy itt vagytok?

- Tényleg nem akartad elmondani, hogy terhes vagy? – támadott le Liam.

- Úristen, Liam... Én, terhes? Te hülye vagy… - próbáltam laza lenni, és azt hiszem sikerült is.

- Andy elmondott mindent, majd felhívtam Liamet, aztán anyukádat. – nézett mélyen a szemembe, mire nagyot nyeltem. – És… Látszik a pocakod. – mosolyodott el halványan.

- Jól van… Igen, terhes vagyok. De neked ott van Sophia, szóval hagyjuk ezt a témát.

- Szerinted képes lennék Sophie-val lenni, miközben te a gyerekemet várod?

- Gyerekeidet… - suttogtam.

- Mi van? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Ikreket várok.

- Úristen… - csak ennyit mondott, majd felállt a kanapéról, és fel-alá kezdett el járkálni a szobában.

- Emiatt nem kell szakítanod Sophia-val…

- Mi az, hogy nem kell? Te bolond vagy? Néhány hónap múlva 2 gyereket is szülni fogsz nekem.

- Igen. De ha Őt szereted, akkor felesleges velem lenned a gyerekek miatt.

- NEM SZERETEM SOPHIA-T!!!!! – üvöltött fel hirtelen.

- Mi van? – kérdeztük egyszerre Andyvel.

- Nem szeretem. Csak felejteni akartam.

- Srácok, én a kocsinál megvárom Liamet! – mondta Andy, és már ott sem volt.

- Engem akartál felejteni? – kérdeztem halkan.

- Igen. Nem tudtam szabadulni tőled. A mai napig téged szeretlek.

- Akkor miért kellett ez az egész? Miért szakítottunk akkor?

- Nem tudom. Hülye voltam.

- Az egyszer biztos. – mondtam mosolyogva, miközben felálltam, és odasétáltam mellé.

- Sajnálom ezt az egészet. – nézett rám bűnbánóan.

- Maradj már csöndben, és csókolj meg! – mondtam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott és megcsókolt.

*2030. Amy szemszöge*

Anyu mosolyogva fejezte be a mesélést.

- Azóta minden oké köztetek? – kérdeztem.

- Igen. Hála neked és Aaronnal. – mosolygott rám, majd egy puszit nyomott a fejemre.