Karácsonyi Payzer novella

*2015. 12. 24.*

Ki más is lehetne ilyen szerencsétlen, mint én, hogy az utolsó ajándékot Szent este napján akarom megvenni. Szerintem mondanom sem kell, hogy az egész bevásárlóközpont tele van, még lépni is alig lehet. Hogy mit is keresek Szent este napján egy plázában? Igazán egyszerű a válasz. A nővéremnek, Sarahnak semmit nem tudtam még venni. És nem azért mert elfelejtkeztem róla. Hanem, mert úgy volt, hogy csak két ünnep között fogunk találkozni, mivel a karácsonyt a vőlegénye szüleinél fogják tölteni. Mégis, utolsó pillanatban felhívott Sarah, hogy mégis velünk fog ünnepelni. És mivel még nem vettem neki semmit, így amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam vásárolni. Alig lehet délelőtt 10 óra, a boltok mégis tele vannak. Ilyen tömegben pedig lehetetlen normálisan nézelődni, nemhogy venni valamit. De nem adhatom fel.

Csak holnap megyek haza anyuékhoz, így a Szent estét egyedül töltöm, amit nagyjából csomagolással fogok tölteni, és majd a háttérben fog szólni az All I Want For Christmas, hogy a minimális karácsonyi hangulatom azért meglegyen.

Mikor már a harmadik körömet tettem meg a hatalmas lázában, kezdtem feladni. Viszont ahogy elhaladtam a TOPSHOP előtt megakadt a tekintetem a kirakaton. Egy gyönyörű bordó-arany, combközépig érő ruha volt ott, egy hozzáillő gyönyörű mélyvörös borítéktáskával. Azonnal beleszerettem. És teljes mértékben eltudtam volna képzelni Sarah-n. Mosolyogva mentem be az üzletbe – ami nem meglepő módon tele volt – és egyből egy eladót kerestem tekintetemmel. Ahogy megláttam egyet, egyből oda is mentem hozzá.

- Jó napot! Tudna segíteni? – szólítottam meg, amint odaértem hozzá. Az eladóhölgy kedves, mégis kicsit erőltetett mosollyal nézett rám.

- Persze, mondjad nyugodtan.

- Azt a bordó-arany ruhát szeretném, ami kint van a kirakatotokban – mutattam hevesen a kirakat felé.

- Sajnálom kisasszony, de az le van foglalva, és sajnos nincs is több darabunk belőle – szabadkozott egyből.

- Akkor mégis miért van kirakva? – kérdeztem enyhe éllel a hangomban. Egyszerűen felbosszantott a tudat, hogy az egyetlen ajándék, aminek a nővérem örülne is, nem vehetem meg, mert valaki már rég lefoglalta.

- Az összes ruhánk, ami ki van állítva, az mind foglalt ruha. Csak némelyikből még van a voltban is. Abból speciel nincs. Sajnálom.

- Ezt nem hiszem el! – sóhajtottam fel hangosan és dühösen.

- Sajnálom kisasszony! – kért bocsánatot ismét.

- Nem a maga hibája. De egyszerűen nem tudom felfogni, ha nincs az üzlet olyan áru, akkor minek kell kirakni? Ezt megtudja nekem magyarázni? – oké, úgy viselkedek, mint egy hisztis, menstruáló liba, de valamiért igazán dühített ez az egész szituáció.

- Elnézést, valami probléma van? – hallottam meg egy hangot, ami igazán ismerősen csengett, de nem tudott foglalkoztatni. Rá se néztem az illetőre, hanem még mindig az eladót szuggeráltam a szemeimmel.

- Nincs, csak a hölgy nem képes felfogni, hogy nincs olyan ruha, amit Ő kér, mivel a megrendelő már több hónapja lefoglalta – válaszolt a férfinak kényesen a nő, mire én csak a szememet forgattam.

- Arról a bordó ruháról van szó a kirakatban?

- Igen uram, amit maga rendelt meg – erre a mondatára felkaptam a fejemet, és az említett férfira néztem. A szám tátva maradt amint megláttam. Liam Payne. A férfi, akivel két és fél évig voltam együtt. Több, mint egy éve nem láttam. Megváltozott. Sokkal férfiasabb lett, és ahogy elnézem a karját, tetkókkal is gyarapodott. Borostája tökéletes, ahogy a haja is. Egy sima szürke póló volt rajta, ami kiemelte mellkasát, és feszült bicepszén. Tökéletes kondiban volt, nem kérdés, hogy edzeni jár.

- Akkor kérem, adja oda a hölgynek. Épp azért jöttem, hogy lemondjam a rendelésemet.

- Biztos ebben? – nem zavart már az eladó, csakis Liamet néztem, ahogy egészen konkrétan megmenti az életemet.

- Szerintem érthetően beszéltem, szóval csomagolja be a hölgynek a ruhát és a táskát, hadd tudja megvenni.

- Azonnal csinálom – bólintott egyet a nő, és már ott sem volt.

- Köszönöm – néztem hálásan Liamre.

- Semmiség – kacsintott rám, majd hirtelen megölelt. Nem tudtam, mire vélni cselekedetét, de hiányzott már az ölelése, így egyből viszonoztam. – Istenem, de rég láttalak, Danielle.

- Nekem mondod? – nevettem bele vállába. Elváltunk egymástól és csak néztük egymást.

- Megváltoztál – szólalt meg.

- Én változtam meg? Nem tudom ki gyúrta ki magát, és varratott még tetkót – nevettem fel, mire Liam is elmosolyodott.

- Parancsoljon, kisasszony. A pénztárnál tud fizetni. – jelent meg ismét az eladó egy dobozzal, majd el is tűnt. Liammel beálltunk a sorba, majd mindenféle jelentéktelen dologról kezdtünk el beszélni, majd ahogy kitértünk a boltból Liam felém fordult.

- Nincs kedved meginni egy kávét? Úgyis rég beszélgettünk, szerintem mindkettőnknek jót tenni – szerintem, ha otthon éppen anyuék rám várnának az ebéddel, vagy bármi mással, még úgyis igen mondtam volna neki. Bólintottam egyet, majd elindultunk egy kávézó felé, ami a plázában volt. Mint minden más, ez is tömve volt emberekkel.

- Nem megyünk át inkább hozzám? Szerintem hamarabb kapunk kávét otthon, mint én – csúszott ki számon egyből az ajánlat. Igen, tudom. Elhamarkodottan beszéltem.

- De, persze. Kocsival vagy?

- Igen.

- Én is, szóval majd akkor nálad találkozunk, úgy jó? – kérdezte, miközben már a parkoló felé vette az irányt. – Ugye nem költöztél még el?

- Nem, nem költöztem el. Akkor majd nálam találkozunk! – mondtam, majd elindultam a kocsim felé.

Egész kocsiúton csak gondolkoztam. Éppen hazafele tartok, hogy otthon kávézzak egyet a volt barátommal, aki nem mellesleg életem első nagy szerelme volt, és ha úgy nézzük, akkor utolsó is. Hiányzik. De kinek nem hiányozna egy olyan srác, mint Liam? Két és fél évig voltunk együtt, teljes boldogságban. Bárkinek hiányozna egy olyan párkapcsolat. Viszont Liam ismét megtalálta boldogságát Sophia mellett, aminek én is örültem. Bármennyire fájt ez első néhány hónap, utána rájöttem, hogy mindkettőnknek úgy a legjobb, ha külön utakon folytatjuk az életünket.

Ahogy megérkeztem a házamhoz, leparkoltam a feljáróra, majd siettem is be, hogy mindenféle szemetet eltüntessek a nappaliból és elkezdjem a kávé lefőzését. Minden ajándékot, ami a nappaliban volt szerte szét, egy kupacba raktam, a csomagolópapírokat beraktam a fiókba, és egyből emberibb kinézete volt a nappalinak.

Ahogy öntöttem ki a kávékat bögrébe, pont akkor szólalt meg a csengő. Számomra is hihetetlen, hogy ennyivel hamarabb értem haza, mint Liam. Mentem is a bejárati ajtóhoz, hogy kinyissam. Liam mosolyogva állt az ajtónál, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra.

- Bocsi, hogy később értem ide, csak még hazadobtam néhány szatyrot – szabadkozott egyből.

- Semmi baj, a kávé épp most főtt le. Ülj le a nappaliba, hozom is a bögréket – invitáltam be, és mentem a kávékért. Ahogy visszamentem a nappaliba Liam éppen a kandallómon kirakott képeket nézegette. Megköszörültem a torkomat, hátha észrevesz. Sikerrel jártam, mivel hátra fordult hozzám. Letettem a bögréket a dohányzóasztalra, majd odaléptem mellé.

- Kint hagytad ezt a képet? – mutatott az egyik közös képünkre.

- Igen. Szeretem nézni ezeket a képeket, amik ide ki vannak rakva. Mindig jobb kedvem lesz tőlük. De gondolom, csak én vagyok olyan idióta, hogy az exével közös képe a kandallója felett virít – nevettem fel kínomban.

- Nem, dehogy. Én is kint hagytam volna egy közös képünket, csak…

- Csak Sophia nem nézte volna jó szemmel. Tudom – mosolyogtam rá. – Na, gyere! Kifog hűlni a kávé – bólintott, majd letelepedtünk a kanapéra.

- Mit tettél bele? – kérdezte.

- Egy cukor, kis tej – válaszoltam mosolyogva, mire elismerően bólintott.

- Látom, nem felejtettél. Na de, mesélj egy kicsit Dani! Mi történt veled az elmúlt évben? – kortyolt bele kávéjába.

- Semmi nagydolog. A táncolás kissé háttérbe szorult nálam, és inkább a blogommal kezdtem el foglalkozni. Elkezdtem a YouTube-ra is videókat csinálni. Nagyjából ennyi.

- És hogy-hogy itt vagy és nem a szüleidnél?

- A Szent estét egyedül akartam tölteni. Úgyis csak holnap lesz nagy családi banzáj. Addig is kiélvezem itthon a nyugodt magányt – nevettem. – És te? Hogy-hogy nem anyudéknál vagy?

- Ugyanaz a helyzet, mint nálad. Holnap mennek haza a nővéreim is, így én sem megyek hamarabb.

- Liam, lehet egy kérdésem? De tényleg őszintén válaszolj.

- Ez természetes. Mondjad nyugodtan.

- Ugye nem csak azért mondtad vissza a ruha foglalást, hogy én megtudjam venni? – Liam rám nézett, majd letette kávéját az asztalra.

- Nem, nem miattad mondtam le. Mindenképpen lemondtam volna, mivel azt a ruhát Sophia-nak akartam megvenni. Néhány hónapja mentem be lefoglalni, és úgy voltam vele, hogy majd karácsony előtt elmegyek és elhozom neki. De szakítottunk, így felesleges lett volna megvenni. És úgy gondoltam, hogy valakinek jól jöhet az a ruha még. És láss csodát, neked pont kapóra jött – mosolyodott el.

- Szakítottatok? Hogy-hogy? Nem is tudtam róla. Azt tudom, hogy Louis és Eleanor szakított, de titeket nem.

- Ahogy végeztünk a turnéval minden időmet vele töltöttem. És mint kiderült, nekünk a távkapcsolat volt a tökéletes. Két hetet nem bírtunk ki folyamatosan együtt. Így úgy voltunk vele, hogy jobb, ha szétválunk.

- Sajnálom.

- Nem kell. Jobb volt most rájönni. Na, és neked nem volt senkid?

- Nem. Teljes mértékben a karrieremre koncentráltam. Nem hiányzott egy férfi az életemből.

- Nem tudom, hogy reagáltam volna, ha meglátlak mással – nevetett fel kínosan Liam.

- Miért? – nevettem fel én is.

- Danielle, azért mégiscsak te voltál az első szerelmem. Nem lett volna könnyű egy másik pasival látnom téged.

- Mert szerinted nekem könnyű volt téged Sophiaval látni? Főleg a This Is Us premieren? Mikor együtt vettük meg a ruhámat arra a filmre? Hidd el Liam, nekem tényleg rohadt nehéz volt.

- Sajnálom, Dan! Nem úgy gondoltam. Csak…

- Nincs csak Liam! Hagyjuk inkább ezt a témát – álltam fel a kanapéról, elvettem Liam üres bögréjét és bevittem a konyhába. Beraktam a mosatlanokat a mosogatóba, majd elővettem egy üveg bort. Ha folytatjuk Liammel ezt a beszélgetést, akkor nekem alkoholra lesz szükségem. Levettem a polcról két talpas poharat és visszamentem Liamhez.

- Kérsz? – kínáltam meg a borral, mire csak bólintott egyet. Öntöttem mindkét pohárba, majd az egyiket odaadtam neki.

- Danielle, tényleg sajnálom, amit az előbb mondtam. Nem fogtam fel, hogy neked mennyire nehéz lehetett azt látni, hogy én Sophieval vagyok.

- Semmi baj, Liam. Csak néhány hónapig nem voltam képes feldolgozni. A többi meg már sima úgy volt.

- Tényleg, szívből sajnálom – húzódott közelebb és magához vont egy ölelésre. Amennyire csak tudtam közelebb bújtam hozzá. Karomat dereka köré fontam, miközben Ő a hátamat simogatta. Percekig voltunk így, majd elhúzódtam tőle.

- Ez furcsa volt – mosolyogtam rá, de Liam arcán nem láttam mosolyt. Tekintette ajkaim és szemeim között cikáztak. Ajkaim elnyíltak egymástól, és csak Liamet néztem. Vártam. Vártam, hogy mit fog csinálni. Meg teszi e az első lépést. Megnyalta száját, majd fejével egyre közeledett felém. Nem tiltakoztam. Ajkai találkoztam enyémekkel. Vadul kaptam utána. Szükségem volt erre. Túl sok idő telt el azóta, hogy vele voltam. Csak a pillanatnak akartam élni. Nem érdekel, hogy mi fog történni holnap, vagy akár a következő órába. Most csak az számított, hogy ismét Liam ajkait ízlelgethettem.

- Hűű – távolodott el tőlem Liam. – Na, ez volt a furcsa.

- Sok régi emlék, mi? – húzódtam vissza az eredeti helyemre.

- Túl sok – nevetett fel, majd belekortyolt a borába. – De, meglepően kellemes volt.

- Ez most olyan volt, mintha régen rosszul csókoltam volna – nevettem, mire Liam is.

- Nem, erről szó nincs. Csak mikor azt hiszed, már nem szeretsz valakit, akkor teljesen más lesz a csókja, mint volt. De teljesen olyan érzésem volt, mint 3-4 évvel ezelőtt.

- Ezzel mire akarsz célozni? – kérdeztem rá, de nem válaszolt. Legalább is szavakkal nem. Csak ismét közelebb húzódott hozzám, és ismét megcsókolt. De most nagyobb szenvedéllyel. Hezitálás nélkül csókoltam vissza. – Lehet, hogy ez nem kéne – mondtam két csók között.

- De, kell. Mindkettőnknek szüksége van a másikra. Ne vedd el mindkettőnktől a boldogságot Danielle!

- Utálom, hogy mindig megtudsz győzni – válaszoltam, majd ismét mély csókba forrtunk össze.

Se Liam, se én nem így terveztük el a Szent esténket. De hamar rájöhettünk, hogy mégis a lehető legjobb módon alakultak a dolgok, legalábbis kettőnk között. 

"Egy kis teret szeretnék" ~ 2/21

Lent a medencénél még egy órát elhülyéskedtük, majd fáradságra fogva elindultunk fel a szobánkba. Reméltem, hogy a többiek is olyan állapotban vannak, mint Serena-ék, így én nem a közös szobánkba mentem, hanem Harryhez. Óvatosan kopogtam be az ajtón, végig hallgattam egy sor szitkozódást, ami minden bizonnyal Harrytől jött, majd nyílt az ajtót. Meglepődött fejjel nézett rám, aztán egyből kapcsolt és behúzott a szobájába. Azonnal ajkaimra tapadt és szenvedélyesen csókolni kezdte azokat.

- Tiszta víz vagy. Hol voltál? - húzódott el tőlem.

- Maxékkel lementünk medencézni. - meséltem mosolyogva, miközben leültem egy fotelbe. - De úgy csinálsz, mintha nem bikiniben lennék előtted.

- Jó, tudod, hogy előbb beszélek, mint gondolkozok - nevetett fel és a minibárból kikapott egy üveg sört.

- Alig múlt el dél és te már iszol - játszottam a sértődött barátnőt, mire Harry csak nevetve rázta a fejét.

- 36 éves vagyok. Megtehetem. - nevetett még mindig. - Este itt alszol? - kérdezte, miközben felállított a fotelből, majd leült a helyemre és az ölébe húzott.

- Nem hiszem - ráztam a fejemet - Maxékkel kitaláltuk, hogy este elmegyünk valamerre szórakozni, és nem tudom, hogy mikor fogunk visszajönni. De ha az jó neked, hogy hajnalban valamikor bejövök, akkor szívesen alszom itt.

- Mi? Várj! Max-szel, Serena-val és Aaronnal mész el bulizni késő este egy idegen városban?

- Igen, most ezzel mi a bajod?

- Amy, 16 éves vagy. Az lehet, hogy Liamék eddig mindenhova elengedtek téged, de arra ne számíts, hogy én is ilyen simán el foglak engedni.

- Apun fog múlni az egész, és ha meghallja, hogy Max is velem lesz, egy szó nélkül el fog engedni. Harry, neked ebbe semmi beleszólásod nincsen! - álltam fel az öléből és úgy beszéltem hozzá ingerülten.

- Ó, igen? Fogadni mernék, hogy majd az éjszaka közepén egymás szájában lógva fogtok hazajönni Max-szel. Ne idegesíts már fel, Amy! Tudom nagyon jól, hogy mire megy ki ez az egész.

- Mégis mire? Várj, segítek! Együtt akarok lenni a bátyámmal és a legjobb barátnőmmel. Az teljesen más téma, hogy Max is ott lesz velünk, mert nem fogom itt hagyni egyedül egy szobában. Serena-val nem tudom mióta nem szórakoztunk együtt, mert egy hónapja minden időmet veled töltöm, az előtti hónapban pedig Serena volt Ibizán. Bármit láthatsz az egészbe, de én tudom, hogy te vagy az egyetlen férfi az életemben. Vagy már nem tudom...

- Ezzel mire akarsz utalni?

- Nem tudom, Harry. Eddig semmi probléma nem volt kettőnk között, erre az első veszekedésünk olyan, hogy üvöltözünk egymással, mert féltékenykedsz. Nekem lenne okom, mert a mai napig lányok milliói akarnak téged.

- Amy, csak mond, hogy mit akarsz, és azt fogjuk csinálni!

- Egy kis teret szeretnék. - mondtam ki suttogva. Nem akarom elveszíteni, hisz éppen hogy az enyém lett. De mégis... Nem tudom elviselni, ha valaki nem bízik meg bennem.

- Akkor ne is keresselek, ameddig itt vagyunk?

- Ne. - suttogtam még mindig. Odamentem hozzá, egy puszit nyomtam az arcára, majd kisétáltam a szobából. Lehet, hogy nem éppen a legjobb megoldást választottam, sőt biztos vagyok benne, de ha nem képes bennem megbízni, akkor nem tudok mit csinálni. Neki is jót fog tenni ez az egész, mert áttud gondolni mindent. Hogy ténylegesen egy 16 éves kis fruskára akarja e pazarolni az idejét. Mert ha nem, én teljesen meg is érteném. Nem esne jól, de teljesen megérteném. Nem az Ő súlycsapatában vagyok. A korombeli pasikkal kéne lennem, nem pedig Harryvel. Neki egy olyan nő kell, aki már gyereket szülne neki, és feleségül tudná venni. Én még ehhez túlságosan is fiatal vagyok. Nem mellesleg pedig anyuék ki is herélnék Harryt, ha kiderülne, hogy terhes vagyok.

Műmosollyal az arcomon lépte be a szobánkba, ahol a többiek TV-t néztek. Lehuppantam Max mellé az ágyra, majd minden erőmmel azon voltam, hogy a TV-ben szereplő riporterre koncentráljak, aki éppen az mesélte, melyik sztárpár ment megint szét. Sokat nem értettünk belőle, mivel spanyolul beszéltek, de mivel angolul nagy betűkkel oda volt írva, hogy BREAK UP STORY, így könnyebb dolgunk volt az értelmezéssel.

- Oké, mik ezek a nagy sóhajok? – ült fel Serena és egyenesem rám nézett.

- Nem tudom, miről beszélsz – válaszoltam, miközben szememmel még mindig a képernyőt néztem. Tudtam, hogyha ránézek, akkor hangos zokogásban fogok kitörni.

- Srácok, nem mennétek le a bárba inni valamit, vagy akármit csinálni, amíg Amyvel beszélek? – utasította a fiúkat drága barátnőm, mire a fiúk egy szó nélkül kivonultak a szobából. Aaron az ajtóból még egy biztató mosolyt küldött felém, majd bezárta maga mögött az ajtót. Serena törökülésben leült mellém, mire én is feltápászkodtam fekvő pozíciómból.– Hadd, halljam! Túl hamar visszajöttél Harrytől.

- Szakítottunk… - suttogtam, miközben a körmömmel babráltam.

- Jaj, drágám! – ölelt meg hirtelen. Ez volt az a pillanat, mikor eltört a mécse. Hangosan sírtam fele, miközben Serena a hátamat simogatta, és egyre szorosabban ölelt. – De, miért? Mi történt?

- Nem bízik bennem – váltam el tőle, miközben a szememet töröltem – meséltem neki, hogy este négyen bemegyünk a városba, mire elkezdett féltékenykedni Maxre, nekem meg elegem lett, és időt kértem tőle. De tudom, hogy neki is jót fog tenni. Vagyis, csak neki fog ez jót tenni.

- Mégis miből gondolod ezt? Az oké, hogy a te oldaladról ez az egész szenvedés lesz, de szerinted neki, miért lenne könnyebb? Tekintve, hogy neki nincs senkije, akivel ezt megtudná beszélni, mivel egy barátja se tud arról, hogy ti együtt vagytok.

- Igazad van. Írok Eleanornak, hogy menjen át hozzá, beszélgetni. Ő legalább tudja, hogy mi van velünk. – vettem elő egyből a telefonomat és egyből írni kezdtem anyu legjobb barátnőjének.

- Ugye tudod, hogy ha Eleanor át megy, akkor Louis bácsi kérdezősködni fog és rá fog jönni, hogy mi is folyik itt.

- Jelen esetben még az sem érdekelne, ha apu megtudná, csak Harry ne legyen egyedül, és ne magát okolja mindenért – Eleanornak el is küldtem az üzenetet, és csak reménykedtem, hogy nem fog kérdezősködni, hogy mire fel írtam neki, csak csinálja, amire megkértem.

- Szerintem nem kéne mennünk este – szólalt meg legjobb barátnőm.

- Mégis miért? Az lenne a legjobb, ha most azonnal tudnánk indulni. Teljesen egy ilyen estére van most szükségem, és nem arra, hogy itt feküdjek egy hotelszobában, miközben Harry tőlem 30méterrel ugyanúgy szenved.

- Ahogy gondolod. De akkor menj át apádékhoz, és tájékoztasd őket a terveidről – válaszul csak bólintottam egyet, és már fel is álltam az ágyból, felkaptam magamra egy ruhát és indultam is anyuék szobájába.

Az utazás ~ 2/20

Hétfőn hajnali 4-kor már a reptéren voltunk. Én a bőröndömön ültem, miközben néha-néha 1-2 percre szerintem be is aludtam. Az éjszaka nem aludtam semmit, mivel Harry tegnap kora reggel jött haza, így az éjszakát együtt töltöttünk, már amennyit lehetett. Jó volt újra látni, még akkor is, ha csak néhány napig nem volt mellettem.
Pont felnyitottam a szememet és a bejárat felé néztem, mikor megláttam Max-et egy hatalmas bőrönd kíséretében. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak, majd rájöttem, hogy a társaságunkból olyan 10.en azt hiszik, hogy Ő életem szerelme, így gyorsan felpattantam és elé futottam. Igaz, annyira nem kellett volna, hogy meglepjen a jelenléte, mivel Harry múltkor elszólta magát, hogy Max is jön velünk, mert apu meghívta, de valahogy reménykedem, hogy csak kitalálta.
- Max! - üvöltöttem, mikor odaértem hozzá és a nyakába ugrottam. - Mégis mit keresel itt?
- Apukád felhívott, hogy nincs e kedvem veletek menni egy családi nyaralásra. És hogy mondhattam volna erre nemet? - mondta mosolyogva, majd elsuttogott nekem egy "sajnálom"-ot. Bólintottam, majd összekulcsoltuk ujjainkat és úgy mentünk vissza a többiekhez.
- Remélem örülsz a kis meglepetésemnek. - vigyorgott apu.
- Igen, nagyon köszönöm. - mondtam mosolyogva, majd odamentem hozzá megölelni.
- Amy, ti kaptok a hotelben egy 4 fős szobát Serenaval és Aaronnel, így biztosra megyünk, hogy nem lesz semmi huncutkodás. - mondta nevetve anyu.
- Én pedig szokás szerint egyedül leszek, mi? - nevetett fel Harry.
- Mivel nincs se barátnőd, se feleséged, így igen. De lehetsz Dylannel egy szobában, Szívesen kölcsön adjuk. - poénkodott vele apu.
- Áá, inkább maradok egyedül. - emelte fel védekezőn a kezeit Harry.
- Srácok, induljunk, mert még be kéne csekkolni. - szólalt meg Zayn. Mindenki bólintott, majd fogta a poggyászát és indultunk is,

A repülőn Max mellett ültem, így mindent megtudtunk beszélni, amit szükségesnek tartottunk.Szegény srácnak eléggé felkavarhattuk az életét.
- Tényleg nagyon sajnálom, hogy apu így belerondított mindenbe. Fogadok, hogy jobb dolgod is lett volna ebben az egy hétben -  kértem tőle bocsánatot úgy huszadjára.
- Amy, ezt már megbeszéltük. Otthon nyomkodnám a gépemet ebben az egy hétben, így még jól is jön az utazgatás. Nyugodj meg! - ölelt át szorosan. - És, mi a helyzet Harryvel? Még mindig együtt vagytok?
- Igen, minden a legnagyobb rendben van köztünk. Csak egyre jobban érezzük a nyomást a kapcsolatunk miatt. Nem titkolhatjuk örökre apu előtt ezt az egészet. Szombaton ahogy a bátyám és Serena bejelentették, hogy együtt vannak, és láttam, hogy apu mennyire örül nekik, rájöttem, hogy az én kapcsolatomnak soha nem fog ennyire örülni.
- De hisz a mi "kapcsolatunknak" örül, sőt imádja, hogy együtt vagyunk. - szólt közbe Max.
- Igen, de te 4 évvel vagy nálam idősebb, míg Harry 19-cel. Téged soha nem ismert, Harryt viszont több mint 20 éve. Van különbség kettőtök között. - suttogtam, nehogy valaki meghallja. Nincs arra szükségem, hogy mindenki megtudja a Harryvel való kapcsolatomat. Majd akkor, ha Harryvel készek leszünk elmondani apunak. Onnantól bárki megtudhatja.
Erre Max csak bólintott egyet, így lezártnak tartottam a témát. Körbe  néztem, hogy ki mit csinál. Serena éppen a bátyám vállán aludt, miközben Aaron zenét hallgatott. Perrie-ék halkan beszélgettek, Niall-ék ujj birkóztak - igen, ha van pár, akik soha nem fognak felnőni, azok ők -, Louis-ék a baba nevén veszekedtek - tényleg, remélem Eleanornak semmi baja nem lesz a repüléstől -,  apuék pedig azon vitáztak, hogy most kin aludjon Dylan. Szívesen bevállaltam volna, de tudom nagyon jól, ha az öcsém idekerül, akkor én nem fogok tudni aludni. Keresztapuék edig békésen aludtak.
A tekintetemet Harryre fordítottam, aki egyszer az ablakon nézett ki, egyszer pedig szorgosan körmölt valamit a füzetébe. Nem értem, hogy ő miért nem fáradt. Annyit aludt, mint én, ha nem kevesebbet. Legszívesebben odaültem volna hozzá, hogy ne legyen egyedül, de két dolog visszatartott. Az egyik a fáradságom és a lustaságom volt, a másik pedig, nem akartam Maxet magára hagyni.
- Menj oda hozzá, nyugodtan! - Max mintha a fejembe olvasna.
- Nem. Túl fáradt vagyok és aputól sem szeretnék kérdéseket, hogy miért vele vagyok, mikor itt vagy te.
- Értem. Vannak új emberkék, akik tudnak rólad és Harryről?
- Igen, a bátyám Aaron és Eleanor, Louis felesége.
- Aki terhes, ugye?
- Igen, Ő. - válaszoltam, miközben elnyomtam egy ásítást.
- Aludj, mindjárt leragadnak a szemeid. Majd felkeltelek, mielőtt landolnánk. - mosolygott rám kedvesen Max. A válaszom csak egy bólintás volt, majd amennyire csak tudtam, elhelyezkedtem kényelmesen a székemben, fejemet pedig Max vállára hajtottam.

Marbella igazán gyönyörű hely. Már most imádom, pedig alig vagyunk itt egy órája. Elfoglaltuk a hotelszobákat, és ahogy anyu mondta én Serenaval, Aaronnel és Max-szel osztoztam egy szobán. Serena persze egyből kitalálta, hogy kezdjünk a medencénél, én pedig a fiúkkal együtt semmi jónak nem vagyunk az elrontói. Egyenként mentünk be a fürdőbe átöltözni, majd mentünk is le a medencéhez. Én személy szerint elsőnek egy kicsit napozni akartam, mivel Londonban soha nem süt ennyire a nap, vagy ha mégis akkor is maximum néhány órácskáig, de persze ezt a tervemet Aaron és Max romba döntötték, mikor megfogtak és egy laza mozdulattal a vízbe löktek.
- Ezt muszáj volt, igaz? - kérdeztem, mikor feljöttem a víz alól, a fiúk pedig nevetve bólogattak. Majd meglátták Serena-t, aki gondtalanul nevettek velük együtt, de nem sokáig. Mivel a fiúk elindultak felé, mire barátnőm felpattant és futni kezdett. Mikor megunta a kergetőzést, inkább önszántából ugrott egy bombát a medencébe, majd odaúszott hozzám. A fiúk sem vártak tovább, ők is beugrottak hozzánk.
- Kakasviadalozzunk! - szólalt meg Serena, mire a fiúk bőszen bólogattak. Maxék egyből lebuktak a víz alá és a nyakukba vettek minket. Kisebb sikítás hagyta el a számat, mikor Max felemelt, majd a hajába kapaszkodva próbáltam egyensúlyozni.  - Oké, a következők a szabályok. A fiúk nem csinálhatnak semmit, csak tarthatnak minket. Mi Amyvel pedig bármilyen eszközzel lelökhetjük a másikat. Oké?
- Nem veszélyes? - kérdeztem nevetve, miközben még mindig Max haját markoltam.
- De, lehet. De ezért vagyunk fiatalok, hogy ilyeneket csináljunk. - szólalt meg Aaron.

- Na, akkor háromra kezdjük. Egy, kettő,HÁROM! - számolt barátnőm, majd egyből nekem is rontott. Időben kacsoltam, így megragadtam a vállát és próbáltam visszataszítani. Még szerencse, hogy Max erősen fogta a lábamat, nehogy leesek. Teljes erőbedobással próbáltam lelökni Serena-t, de erősebbnek bizonyult, mivel elég volt neki második nekifutásra hozzámérnie és már a vízben is voltam. Mikor ismét a felszínen voltam, kapkodtam a levegőt.
- Edzened kéne, Hugi! - nevetett fel Aaron, miközben Serena lejött a válláról, majd odaúszott hozzám és megölelt.
- Visszavágó? - mosolygott rám barátnőm.
- Na, még mit nem! - nevettem fel, majd odaúsztam Maxhez, aki nevetve ölelt át.
- Nyugi, ügyes voltál - suttogta a fülembe, mire akaratlanul is elpirultam.

Bejelentés ~ 2/19

Sikeresen elaludtam apu karjaiban, miközben néztük a filmet, mivel a szobámban ébredtem. Utoljára ilyen 5 évesen volt. Apu azóta mindig felkeltett, hogy menjek fel a szobámba aludni, mert már nem bír el, hogy felcipeljen. Most viszont még is felhozott. Már hiányzott ez a bizonyos teleportálás.
Ránéztem az órára és már 8 óra is elmúlt. Fogalmam nincs, hogy kereszt apuék mikorra jönnek, de szerintem már itt vannak, Kikeltem az ágyamból és az első utam Aaronhoz vezetett. Bátyám az ágyán feküdt, miközben zenét hallgatott.
- Na, mi van Húgi? - látott meg és egyből felült az ágyán, én pedig leültem mellé.
- Semmi. Most keltem - mosolyogtam.
- Igen, apu fél óráig panaszkodott, hogy fáj a dereka - nevetett, mire egy párnát kapott az arcába.
- Nem vagy vicces. Serena-ék mikor jönnek?
- 9-re.
- Félsz?
- Kicsit. De nem apuéktól. Inkább Andy bácsitól. Nem tudom, hogy mit fog szóléni ahhoz, hogy az egyetlen kislányának barátja van. Remélem nem lesz ideges emiatt.
- Keresztapu szeret téged. Szerintem még örülni is fog neki, hogy normális barátja van Serenanak és nem egy drogos vagy valami ilyesmi, szóval nem kell félned. - mosolyogtam rá megnyugtatóan, mire Aaron arcán is lehetett látni egy mosoly félét. Látszott rajta, hogy tényleg fél. Igaz, hogy teljesen feleslegesen,
- Legyen igazad. Az biztos, hogy nekem könnyebb dolgom van, mint neked lesz, ha beakarod jelenteni, hogy Harry bácsi és közted van valami.
- Ne is mond. Apu ki fog térni a hitéből - mondtam, miközben a földet néztem és az ujjaimmal játszottam. - Nem lesz egy könnyű menet, abban biztos vagyok.
- Apu is megfogja érteni. Anyunak sincs semmi baja Harry bácsival. Szerintem apunak sem lesz sokkal több.
- Majd kiderül. De nem fűzök sok reményt ahhoz, hogy simán elmegy a dolog mellett, mint anya.
- Na, gyere ide! - húzott magához. - Nem lesz semmi baj. Elmegyünk Marbella-ra, ott szépen átbeszélitek az egészet Harry bácsival, aztán ahogy hazajöttünk elmondjátok apunak.
- Nem tudom, hogy lesz, de ez is egy lehetőség. Köszönöm! - nyomtam az arcára egy puszit, majd felálltam mellőle. - Lemegyek, segítek anyunak. Te pedig ne idegeskedj! - Aaron bólintott egyet, majd ki mentem a szobájából.
Lementem a konyhába, ahol anyu nem erő befektetéssel készítette a vacsorát. Eleanor, Perrie és Emily is segítettek neki. Ahogy anyu meglátott, egyből be is fogott a munkába, így neki álltam teríteni. Apuék természetesen a TV előtt ültek, egy-egy üveg sör társaságában. Dylan közben apu ölében aludt. Itt is látszik, hogy a fiúknak mennyivel jobb dolguk van, mint nekünk lányoknak.
Ahogy végeztem a terítéssel, szóltam Eleanornak, hogy menjen oda apuékhoz, majd én folytatom a húsok sütését. Győzködött, hogy nem kell, meg hogy ő is megtudja csinálni, de én ellenkeztem, hogy inkább pihenjen a Pici miatt. El bólintott és odament Louishoz, aki mosolyogva karolta át.
Mikor az utolsó húst is kisütöttem, csengettek. Anyu egyből eldobta a konyharuhát és már ment is ajtót nyitni. Serena-ék mosolyogva jöttek be a nappaliba. Aaron, minden bizonnyal meghallotta a csengő, mivel pont jött le a lépcsőn. Összenéztek Serenaval, de csak egy öleléssel köszöntek egymásnak. Keresztapuék mindenkinek egyesével köszönten, majd mint mindig megjegyezték, hogy milyen sokan vagyunk, és nem tudják elképzelni, hogy tudunk ennyien egy légtérben lakni. Én például máshogy már nem is tudnék lakni. Születésem óta az egész One Directionnal lakom. Ehhez vagyok hozzászokva.
- Nem vacsorázhatnánk egyből? Farkas éhes vagyok - szólalt meg keresztapu, és elkezdte a hasát simogatni.
- Mintha otthon nem ettél volna, mielőtt eljöttünk - forgatta a szemét keresztanyu, mire mindenki felnevetett.
- Akkor menjünk az ebédlőbe! - mondta anyu, mire mindenki beözönlött az említett helységbe. Serena és Aaron szándékosan egymás mellé ültek, én pedig Serena és anyu közé. Mivel a lányok készítettek a vacsorát, így a fiúkat befogtuk, hogy hozzák ki az ételeket. Tény és való, hogy húzták a szájukat, de megcsinálták.
Szokásos faviccekkel és sztorizgatásokkal telt a vacsora, aminek főszereplői apu és keresztapu voltak. Ahogy mindenki végzett, anyuval visszavittük a konyhába a mosatlanokat és betettük a mosogatógépbe, mivel senkinek sem volt kedve ennyi mindent elmosni. Amint visszaéertünk, apu egyből a lényegre tért.
- Aaron, szóval elmondanád, hogy miért kellett így az egész családot összehoznunk? - ránéztem bátyámra, aki nyelt egyet. Az asztal alatt Serena összekulcsolta ujjaikat és egy biztató mosolyt küldött felé.
- Oké. Hát, direkt az egész család előtt akartam ezt elmondani, mivel mindenkinek joga van tudni, és semmi kedvünk nincs mindenkinek elmondani egyenként. - nevetett bele.
- Kedvetek? Mi ez a többes szám? - kérdezett rá  Eleanor.
- Az a helyzet, hogy egy hónapja Serena és én együtt vagyunk - mondta ki a legfontosabb mondatot Aaron. Néma csönd vette át a hatalmat az asztal felett. Körbe néztem. Anyu, apu, keresztapu és keresztanyu arcán hatalmas döbbenet látszott, míg a többiek mosolyogtak. Ránéztem Serena-ékra, akik félve néztek össze, majd rám segélykérően.
- Jaj, ne csináljátok már ezt! - néztem anyuékra. - Két 16 éves, normális ember egymásra talált. Ennek örülnötök kéne!
- Kislányom, nem arról van szó, hogy nem örülünk, csak nagyon meglepett minket. - szólalt meg apu.
- Várjatok! - szólalt meg Andy is. - Te együtt vagy az ÉN lányommal? - nézett rá Aaronra, mire bátyám nem kicsit megijedt. Serena bökte meg, hogy mondjon is valamit.
- Igen, Andy bácsi. - mondta, miközben inkább az asztalt nézte. Lehet, hogy az érdekfeszítőbb volt.
- Andy, hagyd mér szegényt! Nézz rá a lányodra! El sem engedte, mióta erről beszélünk. Szeretik egymást. Csak rájuk kell nézni! - szólalt meg anyu, miközben mosolyogva nézett Aaronék felé.
- Daisie, neked mi a véleményed erről? - kérdezte meg keresztapu feleségét.
- Őszinte leszek - kezdte - Nekem nagyon rosszul esett, hogy csak így 1 hónappal később tudtuk meg az egészet, viszont én nagyon örülök nektek!
- Miért van az, hogy ha az asszony szól két szót, akkor már nekem is meglágyul a szívem? - tette fel a kérdést, szerintem saját magának keresztapu.
- Andy, szereted Daisiet. Ez a magyarázata. Szóval, hallgass rá, és öleld meg a lányodat! - szólalt meg Zayn is, miközben átkarolta Perrie-t.
Keresztapu felállt az asztaltól, majd odament Serenához és megölelte, majd Aaront is. Így ment oda hozzájuk keresztanyu, apu és anyu is. Teljesen olyan volt, mintha Aaron azt jelentette volna be, hogy feleségül veszi Serenát.
- Oké, nincs ellenvetésem ezzel, viszont! - emelte az egyik ujját Aaron felé Andy. - Ha megmered bántani bármivel is, tudod hogy mi fog történni! - Aaron nylet egy nagyot majd válaszolt is.
- Andy bácsi, higgyen nekem! Nem lesz ilyenre példa. - ölelte át Serena derekát Aaron.
Mosolyogva néztem végig a történteket, majd belegondoltam abba, hogy ha majd Harryvel akarjuk ezt bejelenteni, esélytelen, hogy ilyen könnyen menjenek a dolgok. Minimum a fél család ki fog térni a hitéből a másik fele pedig üvöltözni fog.

Csomagolás. ~2/18

Másnap reggel kicsit nyűgösen keltem fel. Semmi kedvem nem volt kimászni az ágyból, inkább egész nap csak feküdtem volna. De mint ahogy szokott lenni, ez nem valósult meg, mivel anya közölte velem, hogy siessek le reggelizni, mert nagy hírt kell közölniük.

Így nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, felkaptam a köntösömet és indultam is lefele. A konyhában már mindenki lent volt.

Anyu éppen gofrit csinált, apu a mai újságot olvasta, Zayn és Perrie beszélgettek, míg Dylen Perrie ölében volt, Louis éppen Eleanor pocakját simogatta, amit El pedig mosolyogva nézett, Niall telefonált a bátyám pedig csak nyomkodta a telefonját.

- Jó reggelt! – szólaltam meg mikor leültem Aaron mellé. Mindenki rám nézett, majd egyszerre köszöntek vissza. Anyu letett elém egy adag gofrit, amit egyből megkentem nutellával, majd tettem rá egy nagy adag tejszínhabot is.

- Hugi, nagyon hamar el fogsz hízni, ha ennyit zabálsz. Alapból nem vagy valami könnyű, de ezek után.

- Aaron, fogd be! – csak ennyi volt a válaszom a csípős megjegyzésére. Nem volt kedvem kora reggel veszekedni vele.

- Mivel mindenki itt van, így szeretnénk elmondani a nagy hírt, amit Danielle-lel közösen találtunk ki és szerveztük meg az egészet. – szólalt meg apu, mire anyu egyből odaállt mellé, kezeit pedig apu vállára simította.

- Apu, de Harry bácsi nincs itt. – szólalt meg mellőlem Aaron.

- Harry már tud róla, szóval semmi baj, hogy nincs most itt. Andy-ék is már tudják, mivel őket is érinti az egész. Szóval, néhány napja arra gondoltunk, hogy el kéne mennünk egy csoportos nyaralásra.

- Úristen, hova megyünk? Ibiza? Miami? Los Angeles? – csillant fel a szemem egyből.

- Épp ez az. Direkt nem egy ilyen nagyvárosra gondoltunk, hanem egy olyan helyre, ahol annyira nincsenek sokan, így nyugodt körülmények között tölthetjük együtt az időt. – lombozott le apu.

- Így Spanyolországba megyünk egy Marbella nevű városba. Daisie régebben már volt ott, így Ő ajánlotta nekünk.

- És akkor jönnek keresztapu-ék is?

- Pontosan. – mosolygott anyu.

- Mikor megyünk? – kérdezte Eleanor.

- Hétfőn megy a gépünk hajnalban.

- Apu szombat van. Harry holnap ér haza. Ideje se lesz összepakolni. Jó lesz, ha pihenni tud miután hazaér.

- Tudom kicsim. Ezért is fogsz neki te bepakolni.

- Miért pont én? – néztem rá értetlenül. Lehet, hogy valamit sejt apu? Nem az nem lehet. Akkor biztos, hogy nem ilyen apró jelzéseket adna rá.

- Beszéltem Harryvel, és én mondtam neki, hogy majd te bepakolsz neki. Nem volt ellenére a dolog, szóval remélem neked sem lesz.

- Meddig maradunk?

- Egy hét, szóval mindenki úgy pakoljon. Amy, ne három bőrönddel gyere. Maximum eggyel, úgyis megyünk majd vásárolni. – kacsintott rám anyu, mire felnevettem. Minden lány elkezdett kuncogni, míg apuék csak a fejüket fogták. Érezték előre, hogy néhány száz fonttal könnyebb lesz a bankszámlájuk.

- Akkor én megyek is, elkezdtek pakolni. – mondtam, majd megtöröltem a számat és már rohantam is fel Harry szobájába. Az ágya alól kivettem a bőröndjét, feltettem az ágyra, majd a szekrényéhez álltam. Ahogy az első pólót vettem volna ki neki, elkezdett csörögni a telefonom. Kikaptam farzsebemből és Harry neve világított rajta.

- Szia. – köszöntem nagy mosollyal az arcomon, bár ezt Ő nem láthatta.

- Jó reggelt Gyönyörűm! Hogy aludtál?

- Jól, de aludtam volna tovább, csak anyu felkeltett. Reggelinél közölték velünk, hogy megyünk Marbella-ra, szóval most éppen a szobádban vagyok és pakolászok neked.

- Igen, Liam felhívott tegnap este és közölte velem. Kicsit meglepődtem, mikor mondta, hogy majd te bepakolsz nekem.

- Nekem mondod? Azt hittem már, hogy tud valamit és így akarja a tudtunkra adni, hogy tudja az egészet. – hadartam el kétségbeesetten. Harry csak felkuncogott.

- Aranyos vagy, mikor pánikolsz.

- Kösz. Majd akkor mond ezt, ha apu tényleg rájön, hogy mi van köztünk. Csodálkoztam is azon, hogy nem hozta fel, hogy hívjam el Max-et. Annyira megkedvelte azon az egy alkalmon, hogy nem lepődnék meg, ha hívná.

- Nekem azt mondta, hogy már meghívta. Neked nem is mondta?

- Mi? Apu beszélt Max-szel? Szegény srác. Annyira sajnálom, hogy ebbe az egészbe belerángattuk.

- Nekem szólt Liam, hogy jön Max is, mert már beszélt vele. Azt hittem te is tudod. De lehet, hogy meglepetésnek szánja Liam. Szóval majd lepődj meg. – nevetett fel. Csak én nem tartottam viccesnek ezt a helyzetet?

- Mitől van ilyen jó kedved? – kérdeztem rá, mert már idegesített, hogy mindenen nevet.

- Itthon vagyok Gemma-ékkal, akik teljesen boldogok attól, hogy végre van egy nő az életemben, akit szeretek. Teljesen eltekintenek tőle, hogy az apád lehetnék. Látják rajtam, hogy boldog vagyok és kijelentették, hogy minél előbb szeretnék, ha ketten eljönnénk hozzájuk.

- Te elmondtad Anne néninek? És Gemma-nak? Nem veszekedtek? Mégis, hogy akarsz elmenni hozzájuk kettesben? Apuék biztos nem engednének el…

- Megoldjuk. Viszont most leteszem, mert anyu szerintem már vár. Vigyázz magadra Szerelmem. Holnap már ott leszek.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek. – letette. Teljesen feldobott ez a telefonbeszélgetés. Anne néniék elfogadják a kapcsolatunkat. Bárcsak apuval is ilyen könnyen mehetne.

Bár, akik eddig tudják annyira nem akadtak ki. Anyu sem. Talán apa sem lesz annyira mérges. Mert ha elszakítana engem Harrytől, nem hiszem, hogy könnyen venném.

Ezekkel a gondolatokkal pakoltam be Harrynek a cuccait. Pakoltam neki fürdő cuccokat, tisztálkodási szereket, pólókat, nadrágokat, ingeket. Magyarán mindent. Nehogy hiánya legyen valamiből. Össze zipzároztam a bőröndjét, majd letettem a földre.

Kimentem a szobájából, majd átmentem az enyémbe és magamnak is bepakoltam néhány dolgot. Ahogy anyu is mondta, megyünk vásárolni, szóval nem csomagoltam olyan sok dolgot, csak a szükségeseket. Ahogy ezzel is végeztem, lementem a nappaliba, ahol apu éppen valami vígjátékot nézett a TV-ben. Odaültem mellé a kanapéra, és mikor észrevett, mosolyogva húzott magához.

- Be is pakoltál? – kérdezte, miközben adott egy puszit a fejemre.

- Igen. Harrynek is és magamnak is.

- Ügyes vagy. Aaron valamit ma be akar jelenteni vacsora közben. Nem tudod mi lehet az?

- Keresztapuék itt lesznek?

- Igen, miért?

- Akkor tudom, hogy mit akar. De nem mondom el. Majd ő elmondja ma este. – mosolyogtam gonoszan apura, mire Ő csak felnevetett.

- Remélem nem valami komoly.

- Neki az, de titeket annyira nem érint.

- Kíváncsi vagyok. – nevetett még mindig. Szorosabban bújtam hozzá, majd néztem én is a TV-t. Hiányoznak ezek az apa-lánya pillanatok.

Telefonbeszélgetés ~ 2/17

Serenával mindent kibeszéltünk. Elmesélte, hogy neki már elég régóta tetszik Aaron, és hogy legelőször vele feküdt le. Innen tisztázott minden mást, vagyis az egyetlen pasi, aki az életében volt az a drága bátyám. Érdekes, hogy eddig végig hazudott nekem a legjobb barátnőm, miközben én egyből beszámoltam neki Harryről… Nem tagadom, eléggé rosszul esik.

Már 11 óra is elmúlt, így Serena már Aaron szobájában van. Nem tudom eldönteni, hogy Harry vajon alszik e már, vagy sem. Azt mondta, hogy hívjam fel, ahogy ágyba kerülök. És mivel már mindenki alszik, így inkább megpróbálkozom vele.

Felkapom a telefonomat magam mellől, kikeresem a számát, és tárcsázni kezdem. Három csörgés után meg is hallom szerelmem hangját.

- Miért is csak ilyen későn vagy ágyban? – kérdezte a köszönés nélkül, de hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Mivel Serena csak most ment át Aaron-höz és a többiek is csak most mentek lefeküdni. – tájékoztattam.

- Serena hogy-hogy ott van?

- Keresztapu kitalálta, hogy ma éjszaka kettesben akar lenne Keresztanyuval, így Serenát lepasszolta ide. Így legalább ő is a nagy szerelmével lehet.

- Miért érzem azt, hogy zavar téged Serena és Aaron kapcsolata?

- Nem zavar, csak elképesztően rosszul esik, hogy nekem semmit nem mondtak el ebből. Nem tudom, már mióta titkolják ezt előttem, miközben én Serenának egyből elmondtam.

- Kicsim, ezt már délelőtt átbeszéltük.

- Tudom, sajnálom. Veled minden rendben? Gemmaék?

- Minden a legnagyobb rendben. De valamiről beszélnünk kell. – váltott át komolyabb hangnemre.

- Baj van? – kérdeztem egyből.

- Attól függ, hogy te minek fogod fel.

- Istenem Harry, mondjad már!

- Oké. Nyugi. Az a helyzet, hogy anyuéknak elmondtam, hogy együtt vagyunk.

- MIVAN? Harry, ugye nem mondod komolyan? És mit szóltak hozzá? Most utálnak engem? Téged ugye nem küldtek el onnan. Úristen, Harry, mondj már valamit!

- Ha hagynád, mondanám is. Igen, tényleg elmondtam nekik és egész jól fogadták. Örülnek, hogy végre találtam egy normálisa lányt, csak az nem tetszett nekik, hogy fiatal vagy, de aztán elkezdték mondogatni, hogy a szerelemben a kor nem számít meg ezek, így teljes mértékben elfogadták az egészet. És nem kell félned, nem utáltak meg. – mesélte el az egészet Harry, amitől egy kicsit megkönnyebbültem. – De mindenképpen azt akarják, hogy minél előbb mondjuk el Liamnek.

- Jó, ez várható volt. Tudod mit? Ahogy hazajössz átbeszéljük az egészet.

- Jól van, Kicsim.

- Hiányzol.

- Te is nekem.  De holnap után már otthon vagyok.

- Reméltem is. Az biztos, hogy az első éjszakát nálad töltöm. kuncogtam fel.

- Bébi, kérlek! Ne mondj ilyeneket, amikor nem tudok mit csinálni.

- Lehet, hogy mégis. – mondtam csábító hangon.

- Amy, mire készülsz?

- Mi van rajtad?

- Komolyan bébi? Telefonszexelni akarsz? – nevetett fel.

- Mond azt, hogy te nem akarod, és akkor nem csináljuk. De mielőtt választ adnál csak egy bugyi és az az egyik pólód van rajtam.

- Basszus. Vedd le a pólót! – utasított, és én egyből eleget tettem a kérésének.

- És rajtad még mi van?

- Csak egy boxer. – lihegte. Öröm tudni, hogy ennyitől felizgult.

- Nem szűkös egy kicsit?

- De. Nagyon is az.

- Akkor miért nem veszed le?

- Már lent is van.

- Jó. Akkor érintsd meg magad Harry, de úgy, hogy hunyd le a szemedet és képzeld azt, hogy az ott rajtad

az én kezem. Kezd el lassan mozgatni a kezedet. – hallottam öblös nyögéseit, amitől egyből éreztem, hogy nekem is magamhoz kell nyúlnom. Levettem a bugyimat és feldugtam magamnak két ujjamat. Egyből felnyögtem én is.

- Ugye te is csinálod? – kérdezte Harry akadozva.

- Igen. Kérlek, beszélj közbe hozzám. – kértem.

- Hány ujjad van benned?

- 2.

- Akkor mehet a harmadik is drágám. Képes vagy rá. Ahogy én, te is képzeld azt, hogy az ott az én kezem, és én repítelek egészen a gyönyörig.

- Harry! – nyögtem fel, ahogy a harmadik ujjamat is magamba toltam.

- Jól van, bébi! Szólj a közel vagy, mert én már nem nagyon bírom a nyögéseid miatt.

- Harry, moost! Nem bírom. – nyögtem, miközben hüvelykujjammal a csiklómat kényeztettem.

- Gyerünk, bébi! – mondta, mire elmentem. A telefont ki is ejtettem a kezemből, és mély levegőt kezdtem el venni. Nem hittem volna, hogy képesek leszünk ilyet csinálni valaha. De hiába. Nekem van a legjobb pasim a világon!

- Kicsim! – hallottam meg a telefonomból Harry hangját, mire egyből visszaemeltem a fülemhez.

- Itt vagyok, csak kiesett a kezemből a telefon.

- Megértem, bébi. Remélem, így már csodás éjszakád lesz! – mondta.

- Így csak jobban fogom várni, hogy végre haza gyere!

- Mondtam már, holnap után már együtt alszunk.

- Már alig várom.

- Én is, azt elhiheted. De menj, öltözz vissza! Nehogy valaki meglásson. Jóéjt, bébi.

- Szeretlek. Jóéjt.

- Én is téged. – és azzal leraktuk.

Nem hittem volna, hogy ennyire hiányozni fog. És nem a testiségre gondolok. Sokkal jobban hiányzik az, hogy ezek után belebújjak ölelésébe, és miközben a hátamat simogatja, úgy érjen el az álom. Vagy, hogy apró puszikkal hintse be az arcomat, miközben minden puszi után azt mondja, hogy szeret.

Visszavettem a bugyimat és a pólót, majd bementem a fürdőbe, hogy az arcomat egy kicsit rendbe tegyem, mivel eléggé kipirult. Miután ezzel is végeztem, visszamentem az ágyamba, és próbálkoztam elaludni, azzal a ténnyel, hogy nem sokára Harry végre itt lesz mellettem.

Még egy emberrel több tudja... ~ 2/16

Kikerekedett szemekkel néztem, ahogy a legjobb barátnőm és a bátyám egymásba bújva fekszenek az ágyban. Egyből felkeltek, és maguk elé kapták a lepedőt.
- Amy! Te mit keresel itt ilyen korán? - kérdezte Serena.
- Harry haza ment Holmes Champelbe és korán odaakart érni. De nem ez a lényeg. Mi van köztetek?
- Figyelj, Húgi. Menj le, igyál meg egy kávét és utánad megyünk. - mondta Aaron nyugodtan.
- Rohadtul nagy szerencsétek van, hogy részben nagyon jó reggelem volt, szóval nem vagyok annyira kiakadva. 5percet kaptok! - mondtam, majd hátat fordítva nekik lementem a konyhába. Felraktam a kávét főni, majd leültem a konyhapultra és elkezdtem gondolkozni.
Serenával mindig is megbeszéltünk mindent.Elmondtam neki Harry-t, soha nem voltak előtte titkaim. Erre nem mondja el, hogy a bátyámmal kavar. Nem értem...
- Na itt vagyunk! - jelentek meg a konyhában.
- Oké, akkor szerintem üljetek le és szépen kezdjétek az elején. -bólintottak, majd leültek egy-egy székre és Aaron elkezdett mesélni.
- Úgy volt az egész, hogy mikor New Yorkban voltam elkezdtünk beszélgetni. És mivel Zayn rosszul lett hamarabb jöttünk haza 4nappal, mint kellett volna. Anyuékat rábeszéltem, hogy hadd legyek addig a haverjaimmal, mire egyből belementek, de közben Serenával voltam itt. Serenák akkor jöttek haza Ibizáról. Így megbeszéltük, hogy találkozzunk. És minden történt ahogy kellett. - mesélte mosolyogva Arron, mire összekulcsolták ujjaikat.
- Akkor ti most együtt vagytok?
- Ömm.. igen...
- Várj, mikor?
- Augusztus 18. Miért?
- ÚRISTEN! Mi is akkor jöttünk össze Harryvel. - örültem meg, mire Serena egyből felsikitott, és gyerekes örömünkben összeölelkeztünk.
- Várj, te akkor Párizsban voltál Harry bácsival...Neee! Ugye nem?
- Arra gondolsz, hogy ugye nem Harry "bácsival" jöttem-e össze? - kérdeztem, miközben az alsó ajkamat rágcsáltam.
- Amelia Payze, ezt nem hiszem el! Harry bácsi vagy 18 évvel idősebb lehetne nálad. Apunál alig 1évvel fiatalabb.
-Tudom, Aaron, de egyszerűen se Ő se én nem tudtunk mit csinálni. Különben is, anyu áldását adta. Csak majd valahogy apunak kell beadagolni.
- Mi? Anyu tud róla?
- Igen, mikor Párizsba jött látogatóba, akkor lebuktunk, de most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a legjobb barátnőm és a bátyám végre talált maguk mellé valakit, akit szeretnek. És én ennek nagyon örülök. - mondtam mosolyogva, ezzel is próbálva kimenteni magamat.
- Jól van, Amy... Nekem most mennem kell, Anyunak azt ígértem, hogy hamar megyek, és amúgy sem szeretnék találkozni Andy bácsival. Otthon találkozunk Húgi. Szia, kicsim! - nyomott egy csókot Serena szájára, majd nekem a hajamba puszilt, majd el is ment.
- Nagyon haragszol? - kérdezte Serena egyből, ahogy Aaron kilépett az ajtón. Nem mondtam semmit, csak a friss kávémhoz léptem és kiöntöttem magamnak egy bögrébe, majd szokásosan megízesítettem.
- Nem haragszom. Csak nem esett annyira jól, hogy ezt eltitkoltad előlem. Én egyből elmondtam neked, hogy mi van Harryvel...
- Tudom, és tényleg nagyon sajnálom.
- Semmi baj, de ha nem haragszol kimennék a teraszra, és felhívom Harry-t.
- De hisz most váltatok el fél órája.
- Lehet, de attól függetlenül túl sok minden történt ebben a fél órában. - Serena inkább nem szólt többet, hanem csak bólintott, így kimentem a telefonommal és a kávémmal a teraszra és egyből tárcsázni kezdtem Harry-t.
- Mi van, már is hiányzom? - hallottam meg életkedv teli hangját.
- Így is mondhatjuk. Rányitottam Aaronra és Serenára.
- MEGMONDTAM! Tudtam én, hogy kavarnak!
- Jó, igazad volt. De azért rosszul esett Serenától, hogy nem mondta el nekem... Pedig azt, hogy mi van köztünk azt egyből elmondtam neki.
- Igaz, de teljesen más az egész szituáció. Ő a bátyáddal kavar, nem pedig az apád egyik haverjával. Hozzád Aaron sokkal közelebb áll, mint Serena hozzám. Ezt is tartsd szem előtt.
- Oké, igazad van.
- Mint mindig Szerelmem.
- A francba, tényleg már most hiányzol. - kortyoltam egyet a kávéból. Tényleg nehéz elképzelni, hogy jó néhány napig nem fogom látni.
- Nyugi, néhány nap és otthon vagyok.
- De az nekem sok idő...
- Kicsim, le kell tennem, nem akarom, hogy megbüntessenek. Este ahogy ágyban vagy, hívjál fel. Oké?
- Oké...
- Szeretlek. Vigyázz magadra!
- Én is téged. Puszi.
- Szia. - amint letettük a telefont, megittam a maradék kávémat, majd visszamentem Serenához, aki a telefonját nyomkodta.
- Na, Aaron hazaért épségben? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen. - nevetett fel Serena is. - De most apu írt. 10perc és itt van értünk. És azt üzeni, hogy ma nálatok alszom.
- Na, az tök jó. Este az enyém vagy, szépen mindent kibeszélünk, aztán meg éjszaka átmehetsz Aaronhoz.
- Juuj, köszönöm. - ujjongott fel, amit én csak mosolyogva néztem.
Keresztapu tényleg itt volt értünk 10perc múlva, mi meg Serenával már alig vártuk, hogy megbeszéljük az elmúlt napok történéseit.