Love.: Dzsenniii.♥
Tegnap a srácok elég sokáig maradtak, így akkor nem volt se
időm, se kedvem elpakolni. De most sem érek rá, mivel rohanom kell próbára.
Nem, nem az X-Factorba. Ma ott nincs próbám, hanem a hivatalos tánccsapatommal.
Mára rendkívüli próbát tettek be, így mindenkinek kötelessége bemenni.
Reggel, ahogy felkeltem egyből a fürdőbe mentem, mint
szoktam és elvégeztem a reggeli teendőimet. Utána odamentem a szekrényemhez, és
hosszas keresgélés után kiválasztottam a mai ruha összeállításomat is. Gyorsan
bedobáltam a táskámba, amik kellenek, és indultam is.
Most a reggelivel voltam úgy, mint tegnap a pakolással. Se
időm, se kedvem nem volt hozzá. De annyira nem is kell. Néha nem is szoktam
reggelizni, és simán kibírtam az egésznapot. Egyszer volt olyan, hogy
elájultam, de az is azért volt, mert akkor egésznap nem ettem semmit, és egy 10
órás próbán vettem részt.
Nem sokára megérkeztem, ahhoz az épülethez, ahol a próbák szoktak
lezajlani. A parkolóban már minden táncosnak láttam a kocsiját, így biztos voltam
abban, hogy én vagyok az utolsó, aki megérkezett.
Bementem az épületbe, és a táncosok nagy része lent ült a
kávézóban. Vagyis semmiről sem maradtam le. Még jó. Megláttam a vadul integető Daisy-t,
akivel a táncosok közül legjobb a kapcsolatom. Soha nem volt olyan jó, hogy
együtt menjünk vásárolni, vagy ilyesmi,
csak simán itt próbákon ápoltunk jó kapcsolatot.
- Azt hittem, hogy már nem is jössz be próbára. –
köszöntött, mikor odaléptem hozzá, és megölelt.
- Azért, amit muszáj, azt muszáj. És ide járni, valahogy
muszáj. Ha normális karriert akarok. – mosolyogtam rá, amikor elengedtük
egymást.
- És, minden rendben van? – nézett rám együtt érzően.
- Igen. Kezdem megszokni a helyzetet, de sokan segítenek
benne. Szóval, igen. Minden rendben van.
- Ennek örülök. De szerintem induljunk be a terembe, mert
már 10 óra, így is elmúlt. – igen, Daisy mindig a pontosság híve volt. Nem volt
olyan alkalom, hogy ő valahonnan is késett volna. De igaza van. Fő a pontosság.
- Végre, hogy itt vagytok! – fogadott minket Peter, aki
ilyen koreográfus féle volt, de nagyjából ő intézte a csapatnak a fellépéseket,
meg ilyeneket. Mikor mi Daisyvel beindultunk, úgy gondolták a többiek, hogy
akkor nekik is jönni kell, ezért fogadott így minket, mert ezzel együtt
mindenki bejött. Na, értitek. – Ha mindenki figyelne, akkor elmondanám, hogy
hol léphettek fel a jövő héten.
- Ugye nem megint valami lerobbant pubban, mint a múltkor.
Enyhén szólva is szar volt ott minden, már bocsánat. – mondta az egyik táncos,
Jessica.
- Nyugi, most nem olyan hely. Sokkal jobb. Felléptek a Royal
Variety-n. – mondta nemes egyszerűséggel, nekünk meg az állunk a földet verte.
A ROYAL VARIETY! Ahol a Királynő is ott lesz! Nem tudom elhinni.
- Peter! Ezt most komolyan mondod, vagy csak szórakozol
velünk? Mert, ha szórakozol, akkor nagyon nem jársz jól, mert mi 20an vagyunk
és szétverünk az biztos. – szólalt meg az egyik srác, Jeremy.
- Nem viccelek. Teljesen komolyan mondom. Holnap már
kezditek is a próbát ott. Szóval, mindent bele srácok! Én bízok bennetek. – kacsintott
egyet, majd el is ment. Hát, igen, Neki nagyjából ennyi a feladata. Akkor is,
ha koreográfusnak lett felvéve. Na, mindegy.
- Felfogtátok, hogy a Királynő előtt fogunk fellépni? –
Daisy.
- Én még rohadtul nem. A Királynő előtt, basszus. Ez nagyon
nagy.
- Akkor szerintem, próbára fel! Hadd legyenek ránk büszkék!
– adta a végszót Jeremy, majd mindenki beállt a helyére, és el is kezdtük a
próbát.
Mindent beleadtunk ebbe a próbába. Főleg én. Mindennél
jobban meg szeretnék felelni, hogy ne úgy ismerjenek fel az utcán, hogy Liam
Payne exbarátnője, hanem Danielle Peazer táncos. Tudom, hogy mindig lesznek
emberek, akik Liam miatt ismernek, de ez ellen tenni nem lehet. Beleszerettem,
így muszáj volt vállalnom a következményeit is. Amit annyira nem is bánok. Azt
akarom, hogy lásson. Lásson ott a Royal Variety-n. Azt akarom, hogy utána
odajöjjön hozzám, és azt mondja, hogy „Büszke vagyok rád!”. A mostani helyzetet
elnézve ez elég sok minden, de ha még együtt lennénk… Néhány hónapja…
A legtöbbet hoztam ki magamból ezen a próbán, ami meg is
látszott rajtam. De nem csak én voltam így ezzel. Elég sokan beleadtak
apait-anyait az egész próbába.
Próba után gyorsan átöltöztem, majd kimentem az előtérbe
telefonálni. Eleanort hívtam, hogy elmondjam neki, hogy milyen lehetőséget
kaptunk. Én nagyon, de nagyon örülök ennek az egésznek, de komolyan. Kicsöng,
kicsöng, kicsöng…
- Szia, Dani! Mizu? – szólt bele Eleanor.
- Szia. Nem fogod elhinni, hogy hol fog fellépni a
tánccsapatunk!
- Találgathatok?
- Ugyse fogod kitalálni, de azért hajrá!
- A Royal Variety-n?
- Honnan tudtad? – esett le az állam. Na, jó mégis honnan
tudja?
- Kb. 3 perce hívott fel ezzel a hírrel Louis is, hogy
fellépnek ott. Gondoltam, hogy akkor ti is.
- Mi? Akkor a One Direction is fellép ott? Akkor Liam is ott
lesz? Akkor látni fog?
- Hát, nagy valószínűséggel.
- Ezt nem hiszem el. Komolyan mondom, ez kész…
- Dan, mi van?
- Semmi, csak pont most gondolkoztam azon, hogy Liam nélkül
meg ez, meg az… mindegy… De akkor ott lesznek ők is?
- Attól tartok, hogy igen…
- Nagyon jó… Akkor megint látnom kell…
- Nyugi, nem lesz semmi baj!
- Én is remélem! De most mennem kell. Majd még beszélünk. Jó
legyél!
- Szia! – ahogy letettem a telefont, mentem is ki az épület
elé, ahol már Andy várt. Igen, ismét idejött elém, hogy együtt töltsük a napot,
de megmondtuk, hogy semmiféle alkohol nem kerülhet a szervezetünkbe.
- Ideje volt már, hogy ki gyere! – ma mindenki elfelejt
köszönni, most komolyan? Odamentem hozzá, majd szorosan megöleltük egymást.
- Bocsi, csak Eleanorral telefonáltam, és közölte vele, hogy
a One Direction is fellép a Royal Variety-n.
- Igen. És ez miért is baj?
- Üljünk be a kocsiba, és út közben elmondom.
Oké, de hova megyünk?
- Éhes vagyok, szóval keresünk egy Nando’s-t.
- Benne vagyok. – beszálltunk az autóba, gondosan bekötöttük
magunkat, majd gázt adtam. Andynek mondtam, hogy taxival jöjjön, mivel itt van
az én kocsim, és majd azzal megyünk mindenfelé. – Na, akkor miért is baj, hogy
a srácok is fellépnek ott?
- Mert mi is fellépünk ott a tánccsapattal. Tök boldog
voltam, hogy végre egy olyan fellépés, ami Liam nélküli, meg minden, erre
kiderül, hogy ők is ott lesznek. Persze, nagydolog, hogy ott lehetnek, ahogy
nekünk is, csak így… De mindegy. Az X-Factoros hetet is kibírtuk, ez is menni
fog szerintem.
- Igen, de azt a hetet, hogy bírtátok ki? Mindennap
elvonultatok az öltöződbe. És mielőtt megkérdeznéd, Liam mondta el ezt az
egészet.
- Ez szép. A twitterjére véletlenül nem írta ki?
- Azt hiszem oda nem. De a facebookjára igen.
- Nincs is facebookja.
- Tudom. – mosolygott gonoszul, mire megütöttem a vállát. –
Ne ütögess, hanem vezess! Nő vagy, így jobban oda kell figyelned a vezetésre,
szóval… Valahogy nem akarok meghalni.
- Kösz szépen. Ez nagyon kedves volt. Tudod, ez az én
kocsim, vagyis bármikor simán kidobhatlak innen, ha úgy tartja kedvem.
- Az egy dolog, de te nem vagy egy olyan szívtelen ember,
aki ezt megtenné.
- Az a baj, hogy már te is nagyon jól ismersz. –
megérkeztünk egy Nando’s-hoz, gyorsan kikértük a kajánkat, majd leültünk.
Andynek elmeséltem, hogy mi történt velem az elmúlt időben, amíg nem
találkoztunk, vagyis elmeséltem neki, hogy mi is történt Joshsal. Mire végeztem
az egész sztorival, igen későre járt, ezért inkább átmentünk hozzám, és ott
folytattuk a beszélgetésünket.
- Amióta szakítottatok két emberrel is smároltál. Nem tesz
jót neked ez a szingli élet.
- Már miért nem tenni jót? Mi? Amíg szingli vagyok, addig
kiélem magamat, és pont. Nem kérek tőled is felvilágosítást, arról, hogy milyen
felelőtlen vagyok meg minden. Szerintem nem követtem el semmiféle hibát azért,
mert megcsókolt egy fiú. Vagy aki szerint meg ez egy megbocsáthatatlan bűn,
akkor az ne barátkozzon velem, ne beszéljen velem, mert én ilyen vagyok, és
pont. – keltem ki magamból ismét. Nem hiszem el, hogy képesek ennyire
felidegesíteni ezzel, hogy 24 órán belül kétszer is fel kell emelnem a
hangomat.
- Danielle, nyugi van! Csak mondtam. Egyébként meg a te
életed. Csak legyen ott a fejedben, hogy bármikor újra együtt lehettek Liammel,
és akkor az a Josh meg le lesz tojva.
- Itt van a fejemben. Ezért is nem beszéltem azóta
normálisan Joshsal. Egy szóval sem emlegettük azt az estét, meg semmi. Csak
megtörtént, és pont. Nem lesz folytatása, mert én nem akarom. És Joshban is van
annyi, hogyha a lány nem akarja, akkor elfogadni.
- Oké. Én akkor nem is mondok többet. Csak tényleg ésszel
csinálj mindent.
- Azon vagyok. Figyelj, késő van már. Ha akarsz, akkor
maradj nyugodtan éjszakára.
- Hát, akkor ha nem nagy kérés, akkor maradnék.
- Csak a vendégszobába kupi van. Így a kanapé van.
- Nekem tökéletes.
- Oké. Akkor tudsz mindent, hogy hol van, igaz?
- Persze.
- Oké. Akkor én megyek is aludni, mert fáradt vagyok. Jó
éjszakát!
- Neked is, Dan! – elmentem fürdeni, majd belebújtam a
pizsamámba, és már feküdtem is le aludni, mivel valami rohadt fáradt voltam.
*Másnap reggel, Liam szemszöge*
Kíváncsi voltam, hogy hogy van Danielle a tegnapi reggel
után, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek és megnézem. Csak nem kapnak le,
vagyis remélem, hogy nem kapnak le a fotósok, sem a rajongók. Reggel elvégeztem
a teendőimet, gyorsan megreggeliztem, és hívtam is egy taxit, aami hamar itt is
volt, így indulhattam is.
Kifizettem a taxist, majd mentem is a bejárati ajtóhoz. Már
10 óra is elmúlt, így biztos, hogy fent van már. Megnyomtam a csengőt, majd
körülnéztem, nehogy valahol legyen egy újságíró. Nem nyitott Danielle ajtót,
így még egyszer csengettem. Ez már hatásosabb volt, mivel hallottam, ahogy a
kulcs fordul a zárba, majd nyílik az ajtó. Ám nem épp az a látvány fogadott,
amit akartam. Elképzeltem, ahogy Danielle kócos hajjal, a hosszú pólójában - amit
pizsamának használ – nyit ajtót, erre szembe találom magamat a legjobb
barátommal, aki igencsak hiányos öltözetben van, mivel csak egy boxer van
rajta.
Á basszuss és roszra gondol pedig nem volt semmi! Nagyon szuper fejezet lett! Mindenki oktatja Dant, nem értem miért...az ő élete vagy nem? Bocs elkalandoztam xd
VálaszTörlésKöviiit!! Nem értem megint miért romlik el minden de biztos vagányul hozod ki végül :D
mindent okkal írok.;) majd meglátod, hogy ebből mit fogok kihozni.:D remélem, h tetszeni fog.:DDD hát, nagyjából azért oktatják ki, mert féltik, de Dan 24 éves, és unja.;) ezért kel ki magából mindig.:DDDD
Törléspróbálok sietni.♥
mondtam,hogy nagyon jó lesz! :D nagyon tetszett! szegény Liam mindent félre fog érteni..:( nagyon várom a folytatást! a design mint mindig most is nagyon tetszik! :D mindig variálsz valamit! :D már nagyon várom! siess! :D
VálaszTörlésxoxo :)♥
sok a szabadidőm #se és akkor a dizit csinálom.:DDD nagyon örülök, h tetszik.:DDD Hát, majd kiderül, h mit fog hinni Liam.:D én mát tudom.P muhahaha.xDD igen, elvagyok nagyon.:DDDD próbálok sietni.:D Xx ♥
Törlésannyira jóó *-------*
VálaszTörlésköszönöm.:)
Törlés