Sziasztok.:) Itt is van az új rész.: Köszönöm a 2000 oldalmegtekintést.:))) Annyira örültem tegnap, mikor megláttam a friss Payzer képeket, hogy húúúúú.:DDDD Remélem nem csak én örültem nekik.:D Na, de itt a rész.:P Várom a véleményeiteket.:)) Jó olvasást.^^
Love.: Dzsenniii.♥
Nem tudom elhinni. Egyszerűen lehetetlen. Hogy kerülhettem
ide? Mégis, hogyan? De emlékszem, hogy… Na, jó nagyjából semmire sem emlékszem
a tegnap estéből. De akkor sem értem, hogy miért pont ide kerültem.
Óvatosan kikeltem az ágyból, és mivel csak(!) egy bugyi volt
rajtam, odamentem Liam szekrényéhez, és kivettem belőle az egyik kedvenc kockás
ingjét. Állandóan ebben voltam, mikor még együtt voltunk, és reggel felkeltünk.
Már ösztönösen adta mindig ezt az inget.
Kimentem a szobából, egyenesen a konyhába. Ahogy odaértem,
leesett, hogy nem csak Liammel vagyunk kettesben a házban.
- Szép jó reggelt, buli királynő! – köszöntött mosolyogva
Louis.
- Jobbat! Hogy kerültem ide? – ültem le az asztalhoz, és
masszírozni kezdtem a fejemet, mivel még mindig nagyon hasogatott. Igaz, mitől
múlt volna el… Közben Louis felállt, odahozott nekem egy pohár vizet, és egy
gyógyszert. – Köszönöm. – mondtam hálásan, majd bekaptam a gyógyszert, és
leöblítettem a vízzel. – Na, szóval! Hogy kerültem ide?
- Ezt, majd Liam elmondja. Nem akarok ebbe beleavatkozni.
- Komolyan azzal avatkoznál bele, ha elmondanád, hogy hogyan
kerültem ide?
- Jó, na. Taxival. Így jobb.
- Nagyon… Csak te vagy itt, vagy itt vannak a többiek is?
- Csak én. Tegnap Liam engem hívott, hogy jöjjek át, így
csak én jöttem.
- Biztos, hogy volt jobb dolgot, szóval kérlek, ne haragudj
rám… - néztem rá bűnbánóan.
- Hülye vagy? Mindent megért, hogy láttalak olyan segg
részegnek. Amíg Liammel együtt voltál nem láttalak ilyennek. De még részegnek
sem. Szóval, mindent megért. De amúgy sem volt semmi dolgom, így még jobb volt.
- Nem hiszem el, hogy megint így kiütöttem magamat…
- Megint? Miért, nem ez volt az első? – hirtelen ötlött
belém, hogy olyat mondtam most Louisnak, amit szerintem senki sem tud, csak én
és Andy. Fogalmam nincs, hogy elmondjam-e neki, vagy sem. Ha elmondom neki,
akkor elképzelhető, hogy tovább adja Liamnek, de ha nem mondom meg neki, akkor
meg bedurcázik.
- Mindegy. Van lefőzve kávé? – tereltem el a témát, miközben
odamentem a kávéfőzőhöz, és láttam, hogy igenis vagy lefőve kávé, így ez a kávé
téma nem tartott ki sokáig…
- Amint látod, van. De mi az, hogy megint kiütötted magadat?
- Semmi, Louis. El akarom felejteni azt az éjszakát. Oké?
- De miért? Bántottak akkor vagy mi történt? – jött oda
hozzám, és láttam a szemében a féltést. Igen, Louisval régen olyanok voltunk,
mint a tesók. Csak annyira nem mutattuk ki, de így éreztünk.
- Nem, dehogy. Csak nem úgy alakult az-az éjszaka, ahogy
akartam.
- Nem inkább a reggel? – nevetett fel.
- Nem. Nem feküdtem le senkivel, ha erre akarsz célozni.
Amióta szakítottunk senkivel sem szexeltem.
- Csak Liammel. – mondta mosolyogva. Erről mégis honnan tud?
– Mielőtt megkérdeznéd, kicsit feltűnő volt, hogy minden próba után hozzád
ment, majd csak olyan egy óra múlva jött ki. Aztán szerdán, mikor elmentél
azzal a táncos gyerekkel, akkor rá is kérdeztünk, hogy mi van veletek, és akkor
elmondta, hogy mit csináltatok egész héten.
- Értem… - szóval Liam mindent elmondott nekik. Hát oké… De
még mindig nem tudom, hogy kerültem ide, és mit csináltunk éjszaka Liammel…
Bár, ha az eléggé hiányos öltözékemet nézzük, akkor lehet néhány tippem.
- Jó reggelt! – csoszogott be a konyhába Liam, teljesen
fáradt fejjel. Louisval visszaköszöntünk, majd normálisan kinyitotta a szemét,
és megállapodott a tekintete rajtam. Vagyis az ingjén. – Jó az inged! –
mosolyodott el.
- Kösz. Na, ha végre te is felkeltél, elmondanád, hogy mi is
történt tegnap este/éjszaka?
- Semmire sem emlékszel? – kérdezte, miközben egyre
közelített felém. Én csak megráztam a fejemet, és már ott is volt előttem.
Komolyan azt hittem, hogy meg fog csókolni, erre… Erre elvette mögülem a kávét…
Igen, nagyon nagyot csalódtam. – Hát, szerintem nézd meg a telefonodat.
Elküldött sms-eket. – mondta, majd leült az egyik székre, és elkezdte inni
kávéját.
- Jó, hol van a telefonom?
- A táskádban.
- És az hol van?
- Itt. – jött vissza Louis. Egyáltalán mikor ment ki? Egyből
odamentem a táskámhoz, kikutattam a telefonomat. Az elküldött sms-ekhez mentem,
ahogy mondta, majd legfelül megpillantottam egy smst, amit hajnali 1-kor
küldtem, és Liamnek címeztem. Félve nyomtam a megnyitásra. Volt is okom félni.
Ez állt az smsben.
„Liam, nagyon hiányzol! Akarlak most! Kérlek, gyere ide!”
Nem hiszem el, hogy ennyire részeg voltam, hogy képes voltam
ilyet küldeni Liamnek. Ránéztem, akinek az arcán, csak egy büszke mosoly volt.
Nem is állíthattam volna, hogy másnak akartam küldeni, mivel benne van a
szövegben az, hogy „Liam”. Nagyon ügyes vagyok mit nem mondjak.
- Jó. Meséld el, hogy mi volt ezután.
*Tegnap, hajnali 1:00 Liam szemszöge*
Még jó, hogy nem tudtam elaludni, így egyből reagálni tudtam
Danielle sms-ére. Inkább felhívtam, hogy ne kelljen többet várnom, így egyből
tárcsáztam. Két csöngés után fel is vette.
- Liam! Gyere ide! Kérlek! – hallottam meg egyből Danielle
hangját, de a háttérben hangos zene szólt. Biztos elment bulizni. A hangja nem
félelmet tükrözött, hanem vágyat.
- Hol vagy most? – kérdeztem.
- Josh, hallod hol is vagyunk? – kérdezte ezek szerint
Joshtól nevetve.
- Úgyse jegyeznéd meg, inkább add oda a telefont. – mondta
Josh, és ezek szerint elvette a telefont.
- Josh, hol vagytok?
- Nature Pub. Tudod, hogy hol van?
- Igen. Maximum 20 perc és ott vagyok.
- Oké. – gyorsan kinyomtam a telefont, majd egy másik számot
kezdtem el tárcsázni.
- Répás éjszakát! Mit akarsz ilyenkor? – szólt bele Louis.
- Kell egy fuvar a Nature Pubba.
- Mégis minek?
- Danielle ott van.
- És?
- Segg részeg.
- Két perc és nálad vagyok. – azzal le is tette a telefont.
Fogalmam nincs, hogy miért reagált így ssrra, hogy Danielle részeg, de addig
jó, ha gyorsan jön.
Tényleg nem telt két percbe és itt is volt. Gyorsan
beszálltam mellé, és meg sem álltunk a Nature Pubig. A pub előtt kint volt
Josh, James, Ella és Danielle. Louis gyorsan leparkolt, én pedig kipattantam a
kocsiból, és egyenesen hozzájuk mentem.
- Sziasztok! – köszöntem, majd Danielle rám emelte
tekintetét, és elmosolyodott, miközben Joshon támaszkodott.
- LIAM! DRÁGÁM, VÉGRE ITT VAGY! – mondta egy kicsit
fennhangon, majd odajött hozzám, és szorosan megölelt, majd a nyakamat kezdte
csókolgatni.
- Jól van, Kicsim! Nézd, ott van Louis! Menj oda hozzá. Nem
sokára megyek én is. – nem válaszolt semmit, csak a számra nyomott egy puszit,
és már ment is. Közben Jamesékhez fordultam. – Hogy tudta ennyire kiütni magát?
- Fogalmunk nincs. Pedig ugyanazt itta, amit mi is. És nézz
ránk, semmi nem látszik… - Josh.
- Ment ő egyszer piáért?
- Igen, azt hiszem kétszer is. – Ella.
- Akkor biztos, hogy magának is kikért ott valamit, és ott
lehajtotta vagy nem tudom. Mindegy, most hazaviszem, és megpróbálom holnap
időben bevinni próbára is. Csak nem tudom, hogy nála meddig tart a másnaposság.
- A táncosoknak holnap 1-től van próbájuk. Addigra kéne
bevinni. – Josh.
- Oké. Na, sziasztok! – visszamentem a kocsihoz, és láttam,
ahogy Louis pont segít Dannak beszélni a kocsiba. Beültem Danielle mellé, Louis
is beszállt a vezetőülésre, majd elindultunk. Danielle egyfolytában simogatott,
puszilgatott, ami tényleg nagyon jól esett, mert nagyon hiányzik, de tudtam,
hogy részeg.
Hamar hazaértünk, és megkértem Louis, hogy maradjon
éjszakára, hátha lesz valami baj, vagy valami. Dant felvittem a szobámba,
lefektettem az ágyra, majd befeküdtem mellé.
- Liam!
- Igen?
- Mindig is szeretni foglak. Bármi is legyen. Akkor is, ha
mással látlak. Nem fog érdekelni.
- Kicsim, én is szeretlek, és mindig is foglak. Soha nem
fogom tudni elfelejteni az elmúlt két évet. – nyomtam egy puszit a homlokára.
Közelebb jött hozzám, majd szép lassan csókolgatni kezdett, majd vetkőztetni. –
Hé-hé-hé! Részeg vagy!
- A lehető legjózanabb vagyok! Kérlek, Liam! – nézett rám
kiskutyaszemekkel. Nem hiszem el… Még részegen is cuki, ezekkel a szemekkel.
Nem tudtam nemet mondani. Jó, élveztem is az egészet, de pasiból vagyok, és
egyszerűen imádom ezt a lányt. Ő a mindenem.
*Jelen, Liam szemszöge*
A beszélgetésünket nem mondtam el neki. Magam sem tudom,
hogy miért, de inkább úgy láttam jónak, hogyha nem tud róla. Nem kell tudni azt
a „szeretlek”-es részt.
- Nagyjából ennyi.
- Nagyjából, vagy teljesen?
- Teljesen.
- Oké. Akkor én elmegyek, lezuhanyozok, utána Louis
hazadobnál? Még úgyis korán van. – fordult Louis felé.
- Aham. – bólintott Louis. Danielle elvonult a fürdőbe, így
ketten maradtunk Louisval. – Hallod, tesó! Tényleg csak ennyi volt?
- Nem. Még szex előtt elmondtuk egymásnak, hogy szeretjük
egymást, és mindig is fogjuk.
- Miért nem mondtad el neki?
- Még magam sem tudom, haver….
húúúú... !megszólalni sem tudok annyira tetszett! :D volt itt minden..:D nagyon tetszett mikor szembesült az sms-ével meg mindennel..D: nagyon jól írtad le a vissza emlékezést! nagyon várom már a kövit! xoxo :)
VálaszTörlésköszönöm.:))) örülök, h elnyerte a tetszésedet.:)) próbálok sietni.:) Xx
TörlésÉN is is szó nélkül maradtam... Fantasztikus vagy te lány! Nagyon szuper rész lett! Köviiit!
VálaszTörlésköszönöm.:))) sietek.:)
Törlésistenem nagyon jó lett *-*
VálaszTörlésde nem jó hogy benne van az union j one dirextion hasonmás :c
de attól még k*rva jó volt :DD
és mikor lesz rész ?
ja az direction :DD
Törlés1. szerintem rohadtul nem 1D hasonmások.:D 2. azért, mert Dan az X-Factorban táncol, így muszáj abból is beletennem valamit. és, hogy érdekesebb legyen ez jött.:D
TörlésSietek a kövivel, de nem tudom mikor lesz
Répás éjszakát! Mit akarsz ilyenkor? – szólt bele Louis.
VálaszTörlésezen besírtam:D nagyon jólett! siess a kövivel :D
örülök, h tetszik.:DDDD igen, azon én is nevettem, miközben írtam.:DDDD
Törléssietek.:)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésmikor lesz réész ??
VálaszTörléshétköznap a suli miatt nem tudtam írni, de szerintem ma este, vagy holnap reggel fent lesz.:)
Törlésjaaj naggyon jó lett *-* ügyi vagy :))siess a kövivel :D
VálaszTörlésköszönöm.:) sietek, ahogy tudok.:)
Törlés