Amint kész lett a fürdő, egyből szóltam Harrynek, hogy
jöjjön. Még mindig nem képes a szemembe nézni, így muszáj valamit csinálnom.
Gond nélkül levetkőztem előtte, majd mosolyogva beszálltam a
kádba. Harry végignézte az akciómat, mire Ő is elmosolyodott. Gond nélkül
lekapta ő is a ruháit, majd szembe velem beszállt hozzám. Közel „úsztam” hozzá,
a lábaimat dereka köré kulcsoltam. Elkezdtem csókolgatni a vállát, a nyakát.
- Ezek után miért vagy velem ilyen? Az elején megmondtad,
hogy semmi érzelem nem lesz, és én 35 éves fejjel nem vagyok képes ezt
betartani, miközben egy 16 éves lány, meg betartotta. Azon gondolkoztam, hogy
holnap hazamegyek. – az utolsó mondatnál felkaptam a fejemet.
- Ugye nem gondoltad komolyan azt, amit mondtál? Harry nem
teheted! Ha te mész mennem kell nekem is. Semmit nem láttam még Párizsból. Csak
a tetkó szalont. És én ezt a hetet veled szeretném tölteni, itt Párizsban. Nem
Londonban anyámékkal. – néztem rá, majd az arcát kezdtem el lágy puszikkal
behinteni. – Kérlek, Harry! – suttogtam szinte könyörögve, miközben
megcsókoltam. Óvatosan átdugtam a nyelvem a szájába, ezzel is próbálva
elmélyíteni csókunkat. Nem akartam, hogy ilyen miatt megváltozzon mindenről a
véleménye. – Nem fogsz elmenni. Nem fogsz itt hagyni. És tudod, hogy miért?
Mert én nem fogom engedni. Ha kell a barátnőd leszek, de nem hagyhatsz se itt,
se máshol. Ebben a néhány napban túlságosan is fontos lettél nekem, ahhoz, hogy
csak így elengedjelek.
- Komolyan megtennéd, hogy a barátnőm leszel? – nézett rám
csillogó tekintettel.
- Ha ez kell, akkor igen. – csókoltam meg ismét. – Csak ne
hagyj el! Ne hagyj itt!
- Nem lenélek képes elhagyni. – mondta, majd ahogy csak
tudott magához szorított.
- Akkor most együtt vagyunk? – néztem fel rá mosolyogva.
- Nagyon úgy tűnik. – most Ő csókolt meg, de nem úgy, ahogy
szokott. Ez a csók tele volt érzelemmel, szenvedéllyel, szerelemmel.
*****
Miután megfürödtünk, befeküdtünk a jó nagy franciaágyba,
mivel már elég későre járt. Harryn csak egy boxer volt, míg rajtam csak
fehérnemű. Igaz, Harry még ezeket is nehezen engedte, hogy rajtam legyenek.
Ráfeküdtem Harry mellkasára, míg Ő átölelte a derekamat, és így néztük a TV-t.
- Ugye tudod, hogy nem titkolhatjuk ezt az egészet örökre? –
szólaltam meg.
- Tudom. Csak azt nem tudom, hogy Liaméknek, hogyan fogjuk
ezt az egészet beadagolni. Biztos, hogy meg fog ölni. De szerintem nem csak Ő.
Szerintem mindenki.
- Nem hiszem. Lehet, hogy apa egy ideig ki lenne bukva, de
szerintem nem tartana tovább 2-3 napnál. Tudod, hogy én vagyok az egyetlen
kicsi lánya.
- Amit általában ki is használ, igaz? – kérdezte, és
hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Egyszer sem használtam ki. Csak akkor fogom, ha hazaértünk
Párizsból és meglátja a tetkót és a percinget.
- Kis sunyi.
- Most, na… 2 fiútestvérem van. Plusz apám 4legjobb
barátjával kell laknom. Ez kapásból 7 fiú. Lányból meg alig van 5. Nekünk,
lányoknak elég nehéz.
- Igaz, de szerintem Louisék gyereke lány lesz.
- Honnan tudod, hogy Eleanor terhes? – ültem fel, hogy a
szemébe nézzek.
- Eleanorral mindig is jóba voltam. Tudod, én mutattam be
Louisnak is. Sőt, még anyudékat is én hoztam össze.
- Igen, ezekről hallottam. Csak azt hittem, hogy Eleanor
csak anyunak mondta el eddig.
- Pedig nem. Sőt, szerintem most már az egész világ tudja.
- Miért?
- Elenaor ma mondta el Louisnak, hogy terhes. Louis több
mint valószínű, hogy egyből ki is írta twitterre. Ismered, hogy milyen.
- Igen, ismerem…
- Na, látod. Szerintem aludjunk, így is elég késő van.
Holnap mit akarsz csinálni?
- Elmenni az Eiffel-toronyhoz, meg strandra akarok menni.
Nagyon jó idő van itt. Használjuk már ki, hogy nem Londonban vagyunk, ahol
egyfolytában esik az eső.
- Jól van, Kicsim. Akkor holnap Eiffel-torony és strand. –
nyomott egy puszit a hajamba. – De most már alvás.
- Rosszabb vagy, mint apu, amikor 6éves voltam.
- Lehet. Jóéjt. – egy „jóéjt” csókot nyomtam a szájára, majd
hátat fordítottam neki, mire Ő hátulról átölelte a derekamat, és szorosan
hozzám bújt.
*******
Reggel, mikor felkeltem, Harry még édesen aludt mellettem.
Egyik kezével a derekamat ölelte, a másikat pedig a feje alá téve párnának
használta. Meg tudnám szokni, hogy ilyen látványra ébredjek. De tudom nagyon
jól, hogy soha nem lesz az, hogy mindennap egymás karjaiban alszunk el, és
kelünk fel. Ha a srácok még jól fogadják biztos, hogy apuék nem. Aaron biztos
nevetne, hogy nem találtam srácot a saját korosztályomba, hanem csak az eggyel
öregebb generációban. Anya talán még annyira ki sem akadna. Dylan nem értene
semmit, apu pedig… Szerintem mehetek majd Harryvel a balesetire. Már ha ezek
után apu nem zár el egy toronyba, ahová csak neki van kulcsa. Majd én leszek
Rapunzel, és leengedem hosszú, szőke hajamat. Aha, se. Hosszúnak hosszú hajam
van, de nem olyan erős, hogy Harryt elbírja. Plusz nem is vagyok szőke. Na,
mindegy.
Óvatosan kimásztam az ágyból, hogy még véletlenül se keljen
fel Harry, majd elindultam a kis konyha felé, ami a szobához volt. A hűtő tele
volt, így elkezdtem omlettet csinálni. Belevágtam mindenféle zöldséget, amit
találtam, majd ment is a serpenyőbe. Mikor kész lett elővettem két tányért, és
kiszedtem az adagokat. Pont fordultam volna az asztalhoz, kezembe a két
tányérral, mikor „valaki” átölelte a derekamat és a nyakamba puszilt.
- Hadd tegyem le a tányérokat. – mosolyogtam, mire elengedte
a derekamat, én pedig nyugodtan le tudtam tenni a kaját. Mosolyogva fordultam
hozzá, karomat a nyaka köré kulcsoltam, majd egy hosszabb csókot nyomtam a
szájára. – Jó reggelt! – mosolyogtam rá, mikor elváltak az ajkaink.
- Nem volt a legjobb, mert a BARÁTNŐM hamarabb felkelt, és
nem várta meg míg felébredek, így egyedül voltam az ágyban. – mondta kiskutya
szemekkel, miközben leült az egyik székre. Mosolyogva az ölébe ültem, majd
válaszoltam.
- Igen, de a BARÁTNŐD, csak kijött a konyhába reggelit
csinálni, hogy meglepjen téged. – nyomtam egy csókot a szájára.
- Akkor én nagyon szerencsés ember vagyok.
- Nem is tudod, hogy mennyire. – kacsintottam rá, majd
elkezdtük a reggelit.
*****
-
Harry!!! Csinálj képet, léééccciiiiii! – kértem meg
barátomat az Eiffel-torony előtt. Legszívesebben csókolózós képet csináltattunk
volna, de tudjuk, hogy az a kép nem csak a mi kameránkba maradt volna meg,
hanem elég sok másikba. Harry elővette a fényképezőt, én pedig úgy álltam be,
hogy ne pont szembe legyek a kamerával, sőt háttal voltam neki.
-
Nem értem, minek kell Eiffel-tornyos kép, ha nem is
látszik rajta az arcod? – kérdezte, miközben a strand felé vettük az irányt.
Vagyis a kocsihoz, mivel Harry bérelt egy autót, amivel sokkal könnyebb bejárni
a várost.
-
Pasi vagy. Nem értheted.
-
Szerintem nem is akarom. – nevetett, mikor odaértünk az
autóhoz. Beültünk, majd indultunk a strand felé.
-
Örülök, hogy sötétített üvegű kocsit béreltél. – húztam
gonosz mosolyra a számat.
-
Miért is? – nézett rám értetlen tekintettel.
-
Mert meg tudom ezt csinálni, - itt a kezemet a combjára
simítottam. – anélkül, hogy bárki észrevenné.
-
Igen? Én pedig annak örülök, hogy automataváltós a
kocsi.
-
Miért?
-
Mert így csak egy kezem kell ahhoz, hogy vezessek, a
másikkal pedig tudom csinálni ezt. – mondta, majd a kezét a szoknyám alá
helyezte. Na, ilyenkor bánom meg, hogy reggel szoknyát vettem fel.
-
Igen? Én pedig annak is örülök, hogy a fejedet nem
mozgathatod, csak az út irányába, miközben én ezt simán megtehetem. –
mosolyogtam még mindig, miközben elkezdtem a nyakát csókolgatni. Halk sóhajt
eresztett, miközben megmarkolta a belső combomat. Halkan felnyögtem, majd
elkezdtem Harry nyakát szívni. Mikor befejeztem, elégedetten ültem vissza a
helyemre, és a kezemet is levettem a combjáról.
-
Ugye tisztában vagy azzal, hogy anyádék holnap jönnek,
nekem meg egy kibaszott nagy lila folt van a nyakamon? Mégis, hogy fogod nekik
ezt elmagyarázni?
-
Egyszerű. Felhoztál egy prostit. Ennyi.
-
Ja, mert akkor nem fogom azt kapni, hogy egy 16 éves
lányra kéne vigyáznom, nem pedig ribancokkal foglalkoznom… Mindegy. Azt
mondjuk, hogy elmentünk bulizni, ahol egy csajjal elkezdtem kavarni, és ez lett
a vége.
-
Felőlem… - néztem ki az ablakon. Nehéz a mai napig
elhinnem, hogy Harry 35 éves és csak egyéjszakás kalandjai voltak. Igaz, hogy
most együtt vagyunk, de az egy napja sincsen. Nem tudom, hogy hűséges-e. Nem
tudok nagyjából róla semmit, hogy milyen egy kapcsolatban, mivel az elmúlt 16
évben maximum két kapcsolatát láttam, akkor is olyan 3 éves lehettem.
-
Mi rosszat mondtam? – Harry hangja zökkentett ki a
gondolatmenetemből.
-
Semmit. Csak gondolkoztam.
-
Na, hadd halljam!
-
Mit?
-
Tudom, hogy rólam. Kérdezz, válaszolok…
-
Oké. Miért nem kötelezed el magadat egy normális lány
mellett?
-
Miért, te abnormális vagy?
-
Nem úgy értem. Hanem, aki korosztályban is hozzád való.
-
Huuhhh… Nem tudom. Mikor 17-18 éves voltam, akkor az
idősebb nőkre buktam. De nagyon durván. Majdnem szétszedtem egy boldog
családot, mert az anyukával kavartam. Az-az időszakom volt a
gerontofil-korszakom. Most meg érthetetlen okokból, egy 16éves lányba szerettem
bele. Igen, most van a pedofil-korszakom, mielőtt mondanád. Nagyon félek attól,
hogyha apád rájön, képes és feljelent engem, és mellé még el is szakít tőlem.
Nem akarlak elveszíteni semmiféleképpen sem. – kulcsolta össze a kezünket, és a
kezemre lágy puszit nyomott.
-
Nem fogom engedni, hogy apu miatt minden megváltozzon.
Az utóbbi néhány napban boldogabb vagyok, mint az elmúlt éveimben. Apu biztos,
hogy ki fog akadni, de nem szakíthat el minket egymástól. Oké?
-
Hiszek neked. – mosolygott rám, mikor beparkolt egy
üres parkolóhelyre, majd egy csókot nyomott a számra. Kiszálltunk a kocsiból,
majd elindultunk a strand bejárata felé. Nem voltak sokan a pénztárnál, így
hamar bejutottunk. Találtunk egy félig-meddig árnyékos helyet és oda
letelepedtünk. Lekaptam magamra a ruhákat, így csak bikiniben voltam. Ránéztem
Harryre, aki csak tátott szájjal nézett.
-
Nem mutat túl sokat ez a bikini?
-
És ez neked miért is probléma?
-
Nem lenne probléma, ha „kicsi Harry” már éppen nem
lenne akcióban.
-
Tényleg, Harry? Komolyan? Ennyitől?
-
Fogalmad nincs, hogy milyen hatással vagy rám.
-
Oké, akkor… - odamásztam mellé, hogy a fülébe tudjak
suttogni. – Ha kibírod ezt a néhány órát, amíg itt vagyunk, akkor mikor
hazaérünk, azt tehetsz vele, amit csak akarsz. Rendben?
-
Benne vagyok. – mosolyodott el. Imádok üzletet kötni
vele.