Sziasztok.:) Itt is van a 2. rész.:) Remélem, hogy tetszeni fog.:) Szerintem elég hosszúre sikeredett, de ezt majd ti eldöntitek.:) Komizzatok, és szavazzatok, hogy milyen lett.:) És, ha már itt vagy, akkor iratkozz is fel.:)) Jó olvasást.! ^^
Love.: Dzsenniii.♥
Az utóbbi néhány napomat azzal töltöttem, hogy az összes
olyan dolgot, amit Liam miatt változtattam meg a házamban, azokat most visszarendezem.
Pl. nem csak egy kanál van már a konyhában, hanem az összes, ami volt nekem. Az
összes képet eltettem, amiket vele vagyok, vagy csak ő van rajta. Jó… egyet
azért meghagytam. Az éjjeliszekrényemen van egy kép, amihez nem volt szívem,
hogy kidobjam. Lehet, hogy őrült vagyok, de legalább arra az egy képre
szükségem van azért, hogy megnyugodjak. És lehet, hogy semmi nem lesz abból,
hogy ismét együtt tudunk lenni, de legalább akkor hivatalosan is elkönyvelem
magamat egy bolond szerelmesnek.
(ez az a kép, amit meghagyott)
Eleanor és Perrie naponta jártak át hozzám, hogy minden
rendben van, de mondtam nekik, hogy nem kell jönniük, mert mostantól nem is
leszek itthon, mivel próbálni kell az X-Factorra. Bent próbán pedig mindig
találkozok Carolinenal, szóval vele ott szoktam beszélni.
Liam ma fogja bejelenteni hivatalosan is , hogy szakítottunk.
Előre látom már twitteret, hogy minden tele lesz ezzel, és 100 meg 100
bejegyzést fogok kapni, hogy mi igaz ebből, és mi nem. Elég nehéz lesz
válaszolgatni majd nekik…
De a legnehezebb az lesz, amikor kimegyek az utcára, és
mosolyognom kell mindenhova… Azt lesz a legnehezebb kibírnom.
Most itthon ülök, és kapcsolgatom a tv-t. Mivel Liam ma jelenti
be a szakításunkat, így inkább nem megyek ki az utcára. Több millió „directioner”
örülni fog a szakításunknak, de mások több millió meg sajnálni fog minket. Majd
meglátjuk, hogy én a twitteren miből kapok többet. Ahogy kapcsolgattam,
megakadt a szemem Zaynen. Megtaláltam azt a csatornát, ahol a fiúknak ma van az
interjújuk… Remek… Azért végig hallgatom. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan adja be
Liam…
Interjúztató: Harry,
néhány pletyka felröppent arról, hogy te és Cara Delevingne randizgattok. Mik
igazak ebből?
Harry: Nagyjából
semmi. egyszer találkoztunk egy divatbemutatón és ott beszélgettünk. De semmi
több nem volt.
Interjúztató: De a
telefonszámát csak elkérted?
Harry: Na, az elképzelhető.
Interjúztató: Zayn!
Veled és Perrievel minden oké? Jól bírja a directionereket?
Zayn: Igen, nagyon jól
bírja, és ezért nagyon is csodálom. Hosszú idő óta ő az, aki kibírt mellettem
fél évet. Nagyon szeretem, és nagyon remélem, hogy még jó sokáig magam mellett
tudhatom. – igen, tudni kell a Zarrie kapcsolat is nagyon erős lett, az elmúlt
időben. Nagyon szeretik egymást, és mindkettőjükön látni lehet, hogy boldogak.
Interjúztató: Niall.
Veled mi újság? Úgy hallottam, hogy egyszer elvitted Demi Lovatot vacsorázni.
Mi történt azon a randin?
Niall: Azt nem
mondanám randinak. Csak két barát elment vacsorázni kettesben. Szerintem ebben
semmi furcsa nincs, és nem kellett volna, hogy bármi történjen. Csak nagyon jó barátok
vagyunk ennyi. – igen, nagyon jó barátok. Ahhoz képest szegény Nialler nagyon
oda van érte.
Interjúztató: És
Louis. Veled meg Eleanorral ugye minden rendben van?
Louis: Persze. Minden
a legnagyobb rendben van. Minden pillanatot kihasználunk, mikor együtt vagyunk,
és ha el is utazunk Eleanor elég sokszor jön velünk, vagy utánunk. Így tényleg
sok időt tudunk együtt lenni.
Interjúztató: És,
Liam! Te vagy a banda legérettebb tagja, és neked van a legtöbb ideje barátnőd.
Ti hogy vagytok? – ahogy ezeket a szavakat kimondta, érzetem, hogy megint
könnyek lepik el a szememet.
Liam: Hát, igen…
Danielle hosszú ideig voltunk együtt…
Interjúztató: Várj!
Múlt időben?
Liam: Igen… Sajnos nem
úgy jöttek össze a dolgok, ahogy kellett volna, szegényt túl sokat támadták és
nem bírta tovább. A távolságot sem bírta, hogy egyfolytában utazgattam… Így
szakítottunk. – MÉG AZT MONDJA, HOGY MIATTAM SZAKÍTOTTUNK!!! Ezt nem hiszem
el, Liam Payne. Egyből kikapcsoltam a tv-t, a távirányítót pedig földhöz
vágtam. Mindennél jobban haragudtam most rá. Még úgy adja be a médiának, hogy
én nem bírtam tovább… Nem tudom elhinni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a
menedzsment kit állít hozzá, hogy kivel kell randizgatnia. De az is biztos,
hogy nem fogok csak itthon ülni. Komolyan nem bírom én tovább. A mondás úgy tartja,
hogy a szerelem mindent kibír. Úgy látszik, hogy itt más a helyzet. Én komolyan,
el nem mondhatatlanul szeretem Liamet, de ezzel a mai megmozdulásával…
Kimentem a konyhába, kinyitottam a mélyhűtőt, majd kivettem az én kis jó
barátomat. A csokis fagyit. Amióta szakítottunk, naponta több dobozzal is meg
szoktam enni. De annyira nem tud érdekelni. Elképzelhető, hogy egyik nap, majd
a próbára nem menni fogok, hanem gurulni, de az érdekel most engem a
legkevésbé. Mikor bemegyek az X-Factor stúdióba, mindig Liam jut eszembe. Ha
nincs ez a tehetségkutató, akkor nem ismertem volna meg. De főleg, ha nem lenne
Harry. Áldom Harryt, amiért összehozott minket.
*Két évvel ezelőtt egy X-Factor próbán*
/Liam szemszöge/
Pont Simon beszélt nekünk, hogy mit, hogyan csináljunk,
mikor szokásomhoz híven a táncosokat néztem, ahogy gyakorolnak. Van egy göndör
hajú lány. Még a nevét sem tudom, de ahogy végig nézek rajta, meglátom magam
előtt álmaim nőjét. Nem mindennapi kisugárzása van. Mindig mikor látom,
mosolyog. És, ahogy táncol… Nagyon tehetséges.
- Jól van srácok! Akkor úgy, ahogy megbeszéltük! Gyerünk a
helyetekre! – szólt Simon. Akkor ez azt jelenti, hogy megint nem hallottam
semmit, mert A lányt néztem. Beálltam a helyemre, mivel azt tudtam, hogy még
hol van.
- Haver, miért nem figyeltél Simonra? Mit, vagy inkább kit néztél
ennyire? – szólt hozzám Harry.
- Ennyire feltűnő volt, hogy nem figyeltem?
- Simon nem vette észre. Na, de kit néztél?
- Tesó, már mióta elkezdődtek ez az élő show-k, azóta nézem
azt a lányt. Nem tudok betelni vele…
- Melyik az?
- A hosszú, göndör hajú.
- Hmm… Nem rossz bőr.
- Tudom.
- Nagyon bejön?
- Eléggé.
- Oké, akkor… - ekkor a szájához emelte a mikrofonját.
Fogalmam nem volt, hogy mit akar csinálni, mivel még a zenei alapot el sem
kezdték játszani. – LIAMNEK BEJÖN A GÖNDÖR HAJÚ TÁNCOSLÁNY! – leblokkoltan néztem
körbe. Mindenki vagy engem, vagy Harryt, vagy a lányt nézte. A lány rám nézett,
elmosolyodott, majd intett egyet. Visszaintettem neki, mint egy hülye. Jó, az
is voltam. Teljesen elbűvölt.
- Jól van, fiatalok! Ha végeztünk azzal, hogy kinek ki
tetszik, akkor próbálhatnánk is. Mehet! – mondta szigorúan Simon, de azért
láttam az arcán azt a mosolyt. Utána felcsendült az ismerős Rihanna zene, és
elkezdtünk próbálni.
****
Este az egész X-Factor brigád bulizni indult, így még a
táncosok is jöttek velünk, aminek én titkon nagyon örültem.
Kint vártam a többieket a bejárat előtt, és azon
gondolkoztam, hogy hogyan tudhatnám meg a lány nevét. Miközben ezek a
gondolatok mentek végig az agyamon, hallottam, ahogy valakik nagyon nevetnek.
Benéztem az ajtón, és láttam, hogy a táncos lányok jönnek. Köztük Ő is. Mivel
jól neveltek a szüleim, természetesen kinyitottam előttük az ajtót, amit egy
mosollyal köszöntek meg.
- Köszönjük. Tetszik a kabátod. – jegyezte meg kedvesen Ő.
Én csak biccentettem egyet, és mosolyogtam. A lányok tovább mentek, a fiúk
pedig megérkeztek. Beszálltunk a kocsiba, de nekem levakarhatatlan volt a
mosoly az arcomról, amit a fiúk néha meg is jegyeztek.
A buli eléggé elszabadult, és mivel én nem ihattam a
vesebetegségem miatt, nekem kellett kikísérnem Harryt hányni a szórakozóhely
elé. Ahogy kiértünk, Harry elkezdett rohanni az egyik bokorhoz, én pedig
megálltam az ajtónál.
- A többiek is ilyen állapotban vannak, mint Harry? –
kérdezte Ő, hatalmas mosollyal az arcán.
- Annyira nem. Harry ütötte ki a legjobban magát.
- Biztató.
- Nekem mondod? Én nekem kell őket, majd haza támogatnom. –
mosolyogtam, amin felnevetett. Milyen szép nevetése van… Egyszer csak felerősödött a szél, és mivel Ő nem volt nagyon felöltözve, csak egy hosszú
nadrág, és egy póló volt rajta, levettem a kabátomat, és rá terítettem.
- Köszönöm. – mosolygott rám kedvesen. – Amúgy Danielle. –
nyújtotta a kezét.
- Liam. – megfogtam, majd megráztam a kezét. Ezek után Harry
visszajött, betámogattam a többiekhez, majd visszamentem Daniellehez, és egész
éjszakát átbeszéltük, majd hazakísértem. Rá néhány napra már randizgattunk, és
decemberben pedig már a barátnőm volt.
*Jelen*
/Danielle szemszöge/
Ennek 2 éve. De, ha az eszembe jut az-az éjszaka, mindig
megtelnek a szemeim könnyekkel. Hiányzik az nap. Az-az érzés. Akkor tudtam,
hogy szeret…
látom direkt csinálod... :S :D köviit!!! :D
VálaszTörlésSajnálom.:DDD sietek a kövivel.:DDD
Törlésde tényleg mindig a legjobb résznél hagyod abba..:D kövit szeretnék.::D
VálaszTörlés