Úgy minden itt van... ~1/8

Sziasztok.:) Na itt van az új rész.:) Remélem kellően hosszú lett, és izgalmas.:D Amint láthatjátok kiegészült a szereplő lista a UnionJ tagjaival, mivel elég gyakran fognak szerepelni.:D Hogyha még nem tettétek meg, akkor iratkozzatok fel.:) Miután elolvastátok a részt, lécci komizzatok, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre a részről.:) A rész legvégén szavazni is tudtok, hogy milyen lett, így kérlek titeket, azt is tegyétek meg.:) Jó olvasást.^^
Love.: Dzsenniii.♥

Ma vesszük fel a fiúknak a dalát. Próbálok mindenféle szemkontaktust meg ilyeneket elkerülni Liammel, de valljuk be, elég nehéz. Liam egyfolytában minket néz Daviddel, hogy mit hogyan csinálunk, ami néha már eléggé idegesít.

- Jól van emberek, akkor mindenki induljon meg a színpad felé, hogy felvegyük a számot! Gyerünk-gyerünk! – jött be a próbaterembe Jack, és elkezdett tapsolni meg kiabálni. Úgy tűnik, hogy ez most nem az ő napja. Jó, melyik nap az övé, ha mindig ilyen morcos?

Nagy futtában mindenki elindult a színpadra. Mi Daviddel a tömegnek a közepén mentünk, de persze véletlenszerűen Liam és Niall mögénk kerültek, így direkt egy szót sem szóltam Davidhez. Mivel már a fellépő ruhánkba voltunk, így Liam tekintett szinte égette a testemet. De ez csak nagyobb önbizalmat adott úgy mindenhez.

Megérkeztünk a színpadhoz, mindenki beállt a helyére, majd elindult a már jól ismert One Direction szám, a Live While We Young. A jól betanult koreográfiánkat előadtuk, majd mikor vége lett a számnak, visszamentünk a próbaterembe és érzékeny búcsút vettem a fiúktól. Igen, nagyjából csak én, mivel a táncosok közül csak én ápoltam/ápolok velük jó kapcsolatot. Elsőnek Zaynhez mentem oda.

- Vigyázz magadra, rosszfiú! És Perriere. – öleltem meg a bradfordi bad boyt.

- Néha igazán átjöhetnél. Pez is örülne neki.

- Összeköltöztetek? – váltam el tőle, és döbbenten a szemébe néztem.

- Aham. Úgy egy hónapja.

- Jaj, de jó. Akkor minden rendben vagy, ugye?

- Minden a legnagyobb rendben van. Ennél jobb már nem is lehet semmi. Vagyis de. Ha ti megint összejönnétek Liammel.

- Hát arra még várnod kell egy kicsit.

- Azt tudom… Na, jó legyél! NE csinálj hülyeséget!

- Nem szokásom. – mondtam nevetve, majd Niallhez mentem. – Szia, kajás!

- Dan! Szia! Vigyázz magadra! Attól, hogy most van ez veletek Liammel, attól találkozgathatnánk, nem?

- Dehogynem. Majd hívj, vagy hívlak, és megbeszéljük. Elmegyünk bulizni, vagy csak beülünk valahová.

- Oké. Na, megyek. Vigyázz magadra!

- Próbálok. Na, szia! – következő Louis volt. – Na, mi van répakirály?

- Velem semmi. Élem életemet. Veled minden oké? – ölelt meg ő is szorosan.

- Ahogy vesszük. De kibírom. – elengedett, majd mindent tudóan rám nézett. Tudtam, hogy most elég rendesen fogok kapni egy fejmosást…

- Az a lényeg. De, hallod! Tényleg ne csinálj ostobaságokat. Ne menj el úgy randizni valakivel, hogy azt sem tudod, hogy ki az, csak azért mész vele, hogy Liamet idegesítsd. Hidd el, néhány hónap, és akkor együtt lesztek. Nem kellenek ezek a kis randizgatások.

- Louis, kérlek, ne oktass ki! Oké? Azért mentem el tegnap Daviddel, mert megkért. És nagyon nem randi volt, hanem csak simán beültünk egy kávéra. Nem hiszem, hogy ez akkora tragédia. Vagy mégis?

- Jó, csak nem akarom mindennap Liam kifejezéstelen fejét nézni, miközben tudom jól, hogy szomorú, mert nem tehet semmit sem ez ellen a szituáció ellen. Ne nehezesítsd meg te e helyzetét. Oké?

- Megpróbálom, de nekem is rossz látni, ahogy Leonával mosolyogva megy ide-oda… Nekem is van szívem, meg érzéseim… Nem a legkönnyebb irányítani azokat.

- Elhiszem, de nyugi! Minden rendben lesz!

- Mindenki ezt mondja, és már unom ezt a monoton szöveget. Tudom, hogy azért mondjátok, mert itt akartok lenni mellettem, meg támogatni akartok, de már nagyon unom. Sajnálom, de én nem vagyok képes mindenhez mosolyogva hozzáállni, miközben látom, hogy a szerelmem nem velem van. Sajnálom, hogy ilyen vagyok, de most per pillanat ez van az életemben. Nem tudok ez ellen mit tenni. – csak úgy dőltek belőlem a szavak, de direkt úgy beszéltem, hogy egy kicsit se emeljem fel a hangomat, mivel nem akartam, hogy bárki is meghallja, hogy miről papolok Louisnak.

- Ne fogd fel így! 3 hónap, és…

- 3 hónap, és minden jó lesz megint. Rengetegszer hallottam már ezt, de nagyon nem tudom elhinni. Mi van, ha megint kitalál valamit a menedzsment? Mi van, ha azt mondja, hogy tovább randizgassanak? Mi van, ha ténylegesen össze kell jönniük? Ezekre ti miért nem gondoltok? – próbáltam még mindig halk lenni, de nagyon nehezen ment, mivel kezdtem ideges lenni.

- Mert Liam azt nem hagyná.

- Ezt is hagyta. Kitudja, hogy még mikre lehet rávenni. De inkább hagyjuk most ezt a beszélgetést. Így is már mindenki minket néz. Majd megbeszéljük.

- Jó, de komolyan mondom, hogy ne csinálj magadnak hülyeséget, rendben?

- Jó, nem kell izgulnod.

- Remélem is. Na, szia! – adott egy puszit a homlokomra (?), majd el is ment átadva a helyét Harrynek.

- Minden oké, nagylány? – jött oda, és egyből meg is ölelt.

- Nem. Egyáltalán semmi sincs rendben. Minden szétesik körülöttem. Minden szép és jó volt, amíg Liammel voltam, mert ő segített mindig túllépni a gondokon. De most ő az egyik gond, amin nem tudok továbblépni.

- Értem. Hallottam, hogy mit mondtál Louisnak, szóval most nem jövök azzal a szöveggel, de komolyan minden csak idő kérdése, és jobb lesz. Észre sem fogod venni, ahogy múlik az idő.

- Hát, jó lenne! Na, de menj, mert a végén még itt hagynak.

- Jól van. Vigyázz magadra, és mi mindig itt vagyunk, ne felejtsd!

- Oké-oké. Szia. – intett egyet, majd ki is ment. Körbe néztem a terembe és nem láttam senkit sem. Azt gondoltam, hogy a táncosok nem fognak itt maradni, csak azért, hogy megvárjanak, de legalább azt hittem, hogy Liamtől is elköszönhetek. De nem volt arra képes, hogy ment maradjon. Hát, köszi.

Felkaptam az üveg vizemet, amit behoztam, majd elindultam a UnionJ próbára. Ahogy kiléptem a próbateremből, hangos nevetést halottam meg. Tudtam, hogy ez csak is a mellettem lévő teremből jöhet, ahol persze Joshék próbálnak, vagyis nekem is oda kéne bemennem. Óvatosan benyitottam, majd ahogy a táncosok, és a srácok is megláttak, egyből rám néztek.

- Minden rendben van? – szólalt meg először JJ. Nem hiába, biztos hogy látszik rajtam, hogy nem minden oké velem.

- Igen. – mondtam és bólintottam mellé, hogy magabiztosabbnak látszódjak, de láttam a fiúkon, főleg Joshon, hogy nem győztem meg őket. – Csak most végeztünk az 1D-vel, és elköszöntem tőlük. Azért késtem, bocsi.

- Jó, hogyha megbeszéltük akaratlanul is Danielle magánéletét szerintem kezdjük a próbát! – szólalt meg az egyik táncos lány, Taylor, akivel amióta itt vagyunk, nagyon nem szimpatizálunk, de nagyjából akkor húztam ki nála a gyufát, mikor elkezdtem Liammel randizni, mivel neki is bejött, de Liam nem is foglalkozott szegény lánnyal. Hát, így járt.

Letettem a vizemet, majd beálltam a helyemre, mivel már erre a számra a koreográfia meg van, így csak gyakorolni kell.

Taylornak mindenévben van egy pasi itt az X-Factorba, akire szívesen rámászik. 2010ben Liam volt, 2011ben Marcus, most meg nem meglepő módon Josh. Egész próbán próbált a közelében lenni, vagy tánc közben szemezni vele, de nagyon nem ment neki, mivel Josh egész végig velem foglalkozott, mert érdekelte, hogy mi bajom is lehet. Természetesen ez Taylor a lehető legjobban zavarta, így kaptam néhány szúrós pillantást tőle, de most ez nagyon nem hatott meg. Kisebb gondom is nagyon ennél.

- Danielle, ráérsz próba után? – jött oda hozzám Josh, mikor egy kisebb pihenőt tartottunk.

- Hát…

- Én ráérek. – vágott közbe Taylor. Joshsal értetlenül néztünk rá, majd egymásra, és teljesen egyszerre elkezdtünk nevetni. Taylor értetlenül kapkodta közöttünk a fejét, majd „besértődött” és inkább elment. Na ezen csak jobban kezdtünk nevetni. Komolyan, nem lehetett minket leállítani.

Mikor már olyan 5 perce csak nevettünk, megpróbáltam kinyögni egy mondatot.

- Azt hiszem, hogy ráérek. Miért? – mondtam, miközben a szememet törölgettem, mivel eléggé bekönnyeztem a sok nevetéstől.

- Nem jössz el velem a közeli plázába? Kéne vennem néhány cuccot.

- Nekem oké. Akkor felőlem próba után mehetünk is.

- Jól van. Majd a portánál várlak. – utána folytattuk a próbát. Nem volt annyira nehéz a koreográfia, de Taylor egyfolytában minket nézett Joshsal, hogy mikor teszünk olyan lépést egymás felé, amilyet nem kéne. Nem mondom, de szerintem eléggé szánalmas a csaj. Tavaly szegény Marcust nagyon sajnáltam. Minden pillanatát kifigyelte Taylor. Megnézte, hogy mikor van próbája, mikor csinálja ezt, mikor csinálja azt, és egyfolytában követte. Nem tudom, hogy mi történt, de egyik nap Taylor teljesen depressziósan jött be próbára, és senki sem szólhatott hozzá, mert annak leüvöltötte a fejét. Egyszer nem nézett Marcusra, nem is kommunikáltak, se semmi. Így mindenki kitalálta, hogy történt valami velük. Én még mindig arra tippelek, hogy Marcus elküldte melegebb éghajlatra, de mindenki mást mondott. Olyat is hallottam, hogy összejöttek, de nem akarják nyilvánosságra hozni, így inkább így leplezik. De szerintem az én változatom a legjobb, és az-az igazság is. Vagyis nagy valószínűséggel. De szerintem inkább hagyjuk ezt a témát.

Próba után, ahogy megbeszéltük Joshsal elindultunk a plázába. Ma nem kocsival jöttem, így taxival mentünk, mivel nem kockáztattuk meg a tömegközlekedést, mert annak nem lett volna jó vége.

Joshsal körbe jártuk az egész plázát, mire vett magának két gatyát, 3 pólót, 2 pulóvert és 2 pár cipőt. És még azt mondják, hogy a nők vásárolnak sokat. A francokat. A pasik sokkal, de sokkal többet. Higgyetek nekem. Liamékkel elég gyakran mentem vásárolni, és akkor is elég sok mindent vettek.

- Most, hogy bevásárolnál, beülünk valahová meginni egy kávét, vagy valami? – kérdeztem Josht, mikor végre kikeveredtünk a TOPMAN-ből.

- Ja, aha. Itt van egy kis kávézó a földszinten. Menjünk oda. – én bólintottam, majd el is indultunk lefelé.

Már lent voltunk a földszinten, mikor egy ismerős lányt láttam meg. Nem volt kedvem vele beszélni, de nem lehetek akkor bunkó, hogy oda sem köszönök neki, vagy ilyesmi. Szerintem Josh is észrevette, mert aggódó tekintettel nézett rám. Én magamra erőltettem egy mosolyt, majd kedvesen odaköszöntem.

- Szia, Leona! – ahogy megszólítottam egyből rám emelte tekintetét, majd rám mosolygott.

- Szia, Danielle! Jó látni, hogy te is mással randizgatsz, és nem Liam az egyetlen…

- Liam, csak a szerződés miatt csinálja… És én meg nem randizgatok, csak eljöttem egy barátommal plázába. Már ez is baj?

- Danielle, ne vedd sértésnek, de biztos vagyok benne, hogy holnap címlapon lesztek Joshsal.

- Mégis miért? – szólalt meg Josh.

- Nagyon nagy szám lesz mindenkinek az, hogy Liam exe, és a mostani X-Factor egyik versenyzője kavarnak. Ha igaz, ha nem így fogják lehozni. És nekem is a saját életemmel kéne foglalkoznom, erre jött az, hogy Liammel randizgassak.

- Várj! Te ezt az egészet nem is akarod? – vágtam közbe.

- Nem. Senki sem akarja ezt az egészet, csak a fiúk menedzsmentje. De még mindig nem értem ennek az egésznek a logikáját. De mindegy. Végre minden rendben volt velem és Mattel, erre jött ez a szerződés. Nagyon nem díjaztam azt elhihetitek…

- Akkor miért mentél bele?

- Danielle… Minket mindig fogva tartanak valamivel… Engem azzal fenyegettek meg, hogy kidobnak a kiadótól. Valahogy azt nem akarok… És, sorra rúgnak ki embereket, akik nem teljesítik azt, amit mondanak nekik. – hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepett az, amit most mondott Leona.

- Vagyis, ha Liam ebbe nem ment volna bele, akkor kirúgták volna az egész bandát a kiadótól? – értelmezte a hallottakat Josh.

- Hát, ha nem is az egész bandát, de Liamet biztos.

- Úristen! – csak ennyit tudtam kinyögni. Nagyon meglepett ez az egész… Fogalmam sem volt arról, hogy mi mehetett a háttérben… Csak megkaptam a tényt, hogy szakítanunk kell, de semmi több nem volt.

- Ööm… Leona, szerintem mi most megyünk. Szia! – Josh tökéletesen tudta, hogy mit kell mondania. Biztos látta rajtam, hogy nagyon sokkolt ez az egész dolog. Beültünk a kiskávézóban, majd Josh kért kettőnknek egy-egy tejeskávét.

- Jól vagy? – kérdezte, és a kezét az enyémre simította. Miért csinálja ezt mindenki? De komolyan, tegnap David, most pedig Josh. Tegnap reflexszerűen húztam volna el, de most még eszemben sem volt az, hogy elvegyem onnan. Jól esett Josh közelsége.

- Mondhatni. Csak nem értem, hogy miért nem mondta el, hogy miért kellett csinálni ezt az egészet… Ha elmondta volna, akkor minden sokkal könnyebb lenne… De ezt is mástól kell megtudnom… Ez az, ami nekem nagyon rosszul esik. Legyen velem őszinte, és akkor nem lesz semmi baj. Sokkal rosszabb, ha mástól kell meghallanom az igazságot.

- Biztos, hogy csak neked akart ezzel jót. Nem hiszem, hogy szándékosan hagyta ezt ki. Majd beszéld meg vele ezt. NE dönts meggondolatlanul.

- Köszönöm. Tényleg nagyon köszönöm, hogy itt vagy velem. – mondtam, miközben normálisan megfogtam a kezét, és úgy pihentek azok az asztalon. Rám nézett, elmosolyodott, majd… kihozták a kávénkat… Igen, valahogy én is többet vártam el ettől a pillanattól.

Amíg ittuk a kávénkat minden szóba jött. Mindketten beszéltünk a régebbi életünkről. Ő az X-Factor előttiről, én pedig a Liam előtti életemről… Lehet, hogy hihetetlen, de igen, akkor is volt életem. Még előtte. Igaz, hogy nem teljes, de volt.

- Szerintem, induljunk hazafele. Te se érj vissza az X-Factor házhoz későn, meg én is már fáradt vagyok. – mondtam neki, mikor már mindenféle témát kibeszéltünk.

- Oké, de hazakísérlek.

- Nem szükséges.

- De. Nem hagyom, hogy egyedül menjél haza, ilyenkor.

- Mégis milyenkor? Alig múlt el 7 óra.

- Igen, de már korom sötét van. Na, ne kötözködj, hanem menjünk. – felöltöztünk, Josh megfogta a szatyrait, majd el is indultunk. Fogtunk egy taxit, és elsőnek hozzám mentünk. A cirka 15 perces utat végig nevettük. Mikor megérkeztünk, josh szólt a taxisnak, hogy nem sokára jön vissza, és kiszállt velem, és elkísért az ajtóig.

- Komolyan, nagyon köszönöm ezt a mai napot. Jó volt olyannal lenni, akkor nem olyan rég ismer, de mindet elmondhattam neki.

- Semmiség. Nem kell semmit sem kétszer mondanod nekem, és itt vagyok. – kacsintott rám. A kulcsomat a zárba tettem, amjd el is fordítottam. Kinyitottam az ajtót, és visszanéztem Joshra.

- Akkor holnap találkozunk próbán.

- Igen.

- Jó éjt, Josh!

- Neked is, Danielle! – már mentem volna be, mikor megéreztem a csuklómon egy kezet, ami visszarándít. Egyenesen Josh karjaiba. Mélyen egymás szemeibe nézzünk, majd kisöpör egy hajtincset az arcomból, majd egyre közelít az arca. Nem akartam tiltakozni, és nem is tiltakoztam. Miért nem? Mert tényleg élveztem vele a mai napot, és ezt a csókot is. – Most már tényleg jó éjszakám lesz! – döntötte a homlokát az enyémnek, és mosolygott közben.

- Annak örülök. Elképzelhető, hogy nekem is. – nevettem fel. – De tényleg menjél. Szerintem a taxit egy kicsit ideges már.

- Nem tud érdekelni.

- Szia, Josh!

- Szia, Danielle! – bezártam magam mögött az ajtót, majd érthetetlen okokból mosolyogtam. Ismét őszinte mosoly az arcomon. Egy fiú miatt, akit nem szeretek, mégis csókolóztam vele. De valami van ebben a fiúban…